Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás

A szerencsétlen nap, péntek 13. – Mi az igazság?

Évente néhány alkalommal előfordul, hogy egy-egy hónap 13. napja péntekre esik. Ezeken a napokon te is észrevehetted már, hogy egy kicsit mindenki másképp viselkedik. Ez a nap ugyanis mindenkiben ott él, mindenkinek jelent valamit.

Egyesek ilyenkor inkább egész nap az ágyban maradnak, vagy beveszik magukat az irodába. Persze vannak olyanok, akik egyáltalán nem is foglalkoznak vele, míg mások, ha tehetik, ki sem teszik a lábukat ilyenkor, és ügyelnek rá, hogy minél kevesebb emberrel találkozzanak össze ezen a napon. Megint mások, ha végig is csinálják a szokásos napi rutinjuk, azt a megszokottnál is idegesebben teszik meg, és persze a bosszúságukhoz elég, ha csak kiömlik egy kis kávé, és máris rá lehet fogni a balszerencsés napra. Aztán persze vannak olyanok is, akik kifejezetten szerencsésnek élik meg ezt a napot, és igyekeznek mindenféle negatív hatást kivédeni.

Nefer boszi
hutel
rotel
sktel

A péntek 13-mat tehát már régóta a balszerencséhez kötik. De mégis, mi lehet az oka ennek? Vajon tényleg van valami ezen a napon, amitől tartanunk kéne? Alábbi cikkünkben jósaink segítségével igyekszünk fényt deríteni az igazságra!

A templomosok legendája
A legelterjedtebb nézet arról, hogy miért is szerencsétlen nap a péntek 13, a templomosok legendájához kapcsolódik. A XIII. századra a templomosok ugyanis olyannyira megerősödtek, hogy még a király sem tudott parancsolni nekik. Európában szinte minden országban jelen voltak, befolyással bírtak az állam pénzügyeire, és jelentős birtokállománnyal rendelkeztek ezeken a területeken. Amikor a Szentföld elveszett, akkor a templomosok hatalma is megrendült, ezt kihasználva pedig IV. Szép Fülöp francia király elindította ellenük a történelem első ismert koncepciós perét. A templomos rend legtöbb vezetőjét ezért 1307. október 13-án, egy pénteki napon megégették, vagyonukat pedig elkobozták.

Asztrológiai szempontból azok a péntekek, amelyek 13-ra esnek, semmilyen különleges erővel nem bírnak, így az asztrológia nem tudja megerősíteni, hogy ez a nap valóban balszerencsés lenne.

Azt is hozzá kell tennünk, hogy egészen a XIX. Századig, nem is igazán tartották szerencsétlennek ezt a napot.

Nézzük meg azért a 13-mas számot is!
A 13-ról már régen, és általánosan elterjedt az a nézet, hogy szerencsétlen szám. Gondolj csak bele! Az utolsó vacsorán is 13-man ültek egy asztalhoz. De itt még egyáltalán nincs vége! 

13

Egy évben összesen 13 telihold van, amit szintén a balszerencsével szoktak azonosítani. Régebben úgy tartották ugyanis, hogy az átkok teliholdkor kapnak erőre, és ilyenkor a boszorkányok is megszállják a földet. A 13-mat aztán még a női menstruációs ciklusokkal is összefüggésbe hozhatjuk, egy nő ugyanis évente 13 cikluson esik túl, amit szintén átoknak tartottak. A 13-mas szám a kereszténység számára egyébként is negatív felhanggal bír, mivel a tökéletesség száma a 12, ez pedig éppen eggyel több ennél. A zoroasztriánusok pedig úgy gondolták, hogy minden hónap 13-ik napja az nap, amikor az ördög előjön.
Az angolszász országokban kifejezetten figyelni is szoktak rá, hogy a 13-mas szám még csak véletlenül se fordulhasson elő sehol, ezért sok épületben a 12. Emeletet a 14. Követi, a szállodákban sincs 13-mas számú szoba, és a repülőgépeken sincs 13-mas ülés.

Péntek
A péntek balszerencsés mivoltához is rengeteg történet kapcsolódik. Már egészen a római időktől kezdve, a kivégzések mindig pénteken voltak, így Jézust is egy pénteki napon feszítették keresztre.

A vallási indítékokon kívül bőven akad más jellegű magyarázat itt is. Chaucer népszerű művében, a Canterbury mesékben például az az elképzelés állandósult, hogy a pénteki nap szerencsétlen az utazás szempontjából. Sokan nem is szeretnek pénteki napokon új dolgokba kezdeni, hiszen ez már nagyon közel van a hét végéhez.

Egy végzetes kombináció
A viktoriánus korban kezdődött el az, hogy a péntektől és a 13-mas számtól való félelem olyannyira erőre kapott, hogy a péntek 13-ról úgy tartották, hogy ez egy duplán negatív hatásokkal bíró balszerencsés nap. A XX. Századra ez a babona aztán a világ más területein is elterjedt, legfőképpen a horrorfilmeknek köszönhetően.

útvesztő

Kell-e tartanunk a péntek 13-tól?
Ahogy azt már korábban is említettük, asztrológiai szempontból nincs semmi olyan indok, amely azt erősítené, hogy a hónap péntekre eső 13. napja bármiben is különbözne a többi naptól. A pénteki napot a Vénuszhoz kapcsolják az asztrológusok, ami ezt a napot kellemes dolgokkal ruházza fel: szerelem, barátság, művészet és egy kis kényeztetés. Numerológiai szempontból sem rendelkezik ez a szám baljós jelentéssel. A befejezések és átmenetek száma ez, ami ugyan magában foglalja a halált is, de nem feltétlenül tragédiaként értelmezve. Végtére is, lezárni egy nehéz periódust az életünkben mindig örömteli dolog, nem?

Rengeteg tanulmány megerősíti azonban, hogy ezen a napon jelentősen meg szokott emelkedni a balesetek száma, de sokan azt gondolják, hogy ez éppen azért van, mert az emberek túlzottan félnek ettől a naptól, és másképp is viselkednek ilyenkor. Tehát, amikor a holnapi napon felébredsz, akkor gondolj inkább te is arra, hogy ez egy tökéletes nap arra, hogy lezárd régen húzódó ügyeidet, és ha nem hagyod magad felbosszantani, akkor idegeskedés nélkül átvészelheted te is!

 

Még több érdekességért az ezotéria világából keresd fel Facebook oldalunk is!


A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.

Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Zsóka
Mellék:
 
Andi
Mellék:
 
Lylla
Mellék:
 
Miriam
Mellék: