Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás

Az állatok és a lélekvándorlás

Ha a lélekvándorlás kifejezést halljuk, leginkább az emberekre asszociálunk. Holott az eredeti tanítás szerint minden élőlénynek, így az ember mellett a növényeknek és az állatoknak is van lelkük, következésképp ők is részt vesznek a nirvánát célul kitűző örök körforgásban.

Az alaptétel tanítása értelmében a lélekvándorlás eredendően egyirányú, azaz minden esetben az alacsonyabb létforma felől halad a magasabb felé. Akadnak természetesen kivételek: így nem megfelelő minőségű élet(vitel) esetén a lélek az ellenkező irányba, azaz „lefelé” mozdul el. Így fordulhat elő, hogy az emberi lélek például egy állat testébe költözik. A védikus írások ezt pontosabban is leírják. Egymillió-százezer rovarfajt és puhatestűt, kétmillió növényfajt, kilencszázezer féle úgynevezett vízi élőlényt, egymillió madárfélét, hárommillió féle négylábút és négyszázezer típusú emberi fajt számlálnak össze a könyvek.. Az összesen – legalábbis az írások szerint – pontosan nyolcmillió-négyszázezer létforma (melyek besorolása természetesen nem egyezik meg a biológiában elfogadott és használatos leíró rendszerrel) esetében már csak a nagy számok törvénye miatt is időnként előfordul a fordított irányú lélekvándorlás. Az esetenként előforduló „abnormális” állati viselkedés (túlságosan szoros kötődés az egyébként unintelligensnek tartott állatfajok – pl. hörcsög – és gazdáik között; fajok közti „természetellenes” viszony – kutya szoptat tigriskölyköket vagy éppen fordítva –; muzikalitás stb.) hátterében az ezoterikus világnézet szerint éppen ez, a fordított irányú lélekvándorlás és az állati testben való újjászületés áll.

Mint mindenhol, kivételek itt is akadnak: a macskák (akiknek a hiedelem szerint kilenc életük van!) esetében az elmélet megdől: az egyiptomiak istenként tisztelték, a kelták felemelkedett léleknek tartották őket, akik a monda szerint az oroszlán tüsszentéséből születtek. Még a kereszténység is úgy tekint rájuk (a középkorban divatos boszorkány-tanoktól, illetve a fekete macska babonától most tekintsünk el), mint spirituális és a szellemvilággal szoros kapcsolatban álló lényekre.

Fentiek érdekes, de legalábbis vicces kombinációját jegyezte le Roald Dahl, a Meghökkentő mesék szerzője, aki egyik novelláját Liszt Ferencnek, pontosabban, annak új testbe költözésének szentelte. A mű központjában egy olyan macska áll, aki feltűnően muzikális…


A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.

Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Oláh Mária
Mellék:
 
Liza
Mellék:
 
Andrea Morni
Mellék:
 
Andi
Mellék:
 
Berill
Mellék:
 
Leila
Mellék: