Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás

Egy rettegett nap – péntek 13!

Nem tudni pontosan, honnan ered a péntek 13-hoz köthető babona, de az biztos, hogy a nyugati világot teljesen megfélemlítette ez a nap.

Évszázadok óta keresik a pénteki nap és a 13-as szám közti összefüggést, de a konkrét eredetét ez idáig nem sikerült feltárni. Több tudományos terület szakértője foglalkozott már a kérdéssel, de nincs egzakt válasz. Annyi biztos, hogy a középkorra nyúlik vissza a hiedelem terjesztésének kezdete.

A legvalószínűbb feltételezés a Bibliával kapcsolja össze a babona eredetét: nagypénteket jelöli meg a legszerencsétlenebb napnak, mivel Jézus Krisztust azon a napon feszítették keresztre. Ez a vélhető kapcsolat alapjaiban határozta meg a keresztény vallást követő emberek életét.

A Megváltó nagypénteki keresztre feszítése mellett a hét ötödik napja azért is lehet félelmet keltő, mert egészen a 19. századig pénteken rendezték a kivégzéseket, ezek a napok voltak a hóhérok napjai. Továbbá a boszorkányok is pénteken tartották isteneik titkos imádásának napját, amit persze a keresztény egyház üldözött.??

A 13-as szám kérdése is a Bibliában gyökerezik. Az utolsó vacsorán 13 vendég ült le az asztalhoz: Jézus és a 12 apostol. Egyes feltételezések szerint a számjegy magát Júdást, az árulót szimbolizálja, mivel ő ült le 13.-ként az asztalhoz.

Számszakilag mindenképp érdekes tény, hogy a 13-at megelőző 12-es számot viszont kedvelték a középkorban.??

A Nyugat és péntek 13

A péntek 13-mal kapcsolatos félelmek a 19. századra egyre elterjedtebbé váltak, és akadtak olyanok, akiket egyenesen zavart ez a felesleges félelemkeltés. Ezért néhány befolyásos amerikai ember 1881-ben megalapította a Tizenhármas Klubként elhíresült kört, mely céljául tűzte ki, hogy véget vet a nyugati társadalmat megtévesztő téveszméknek.

Az, hogy ennyire felkapott lett péntek 13, köszönhető a 20. század eleji média szerepvállalásának is. A sajtó ugyanis észrevette, hogy nagyobb anyagi hasznot tud húzni egy-egy, a hiedelemmel kapcsolatos újságcikkből. Emellett a szórakoztatóipar is jelentős részt vállalt a rettegett nap reklámozásában, természetesen a magasabb bevétel érdekében.

A nyugati társadalmak közül az Egyesült Államokban élők váltak igazán „hívőkké”, rájuk hatott a legerősebben péntek 13 negatív szelleme. A legtöbb felhőkarcolóban például nincs 13. emelet, a 12.-et közvetlenül a 14. követi. Ugyanígy a kórházakban sincs 13-as kórterem, sportolók se viselnek 13-as számú mezt. Egyesek nem hajlandók leülni egy 13 személyes asztaltársasághoz se. Ilyen volt például Roosevelt elnök, aki létrehozta a „tizennegyedik” intézményét, mely szerint egy 13 fős asztalhoz hívni kell plusz egy személyt.

A 13-as számtól való félelmet idegen szóval triszkaidekafóbiának nevezik.


A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.

Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Ivett
Mellék:
 
Leila
Mellék:
 
Horusz
Mellék:
 
Oláh Mária
Mellék:
 
Nefer boszi
Mellék:
 
Mara
Mellék: