Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás

Lulugyi - Védelmező varázslás

A haragosok elleni védelmező rituálé egy ősi, körülbelül 100 éves recept és a negatív erők elleni védelemre szolgál, melyet még a felmenőimtől, nagyanyáimtól tanultam, generációról generációra. Ajánlatos olykor védelemi burkot alkotni magunk köré, amely megvéd a negatívan ható erőktől.

Ez egy olyan rituálé, mely megvéd haragosainktól, ellenségeinktől. Igen hatásos és rendkívül egyszerű elvégezni. Első lépésként, írjuk le egy papírra a nekünk ártó személy nevét, majd a dobjuk forró vízbe és főzzük addig, amíg a papír szét nem mállik. Miközben főzzük a papírt az óra mutató járásával ellentétes irányba, kilencszer kavarjuk meg fakanállal miközben a vízre olvasunk kilenc pozitív gondolatot, mely a védelmünket fogja szolgálni. Például: „minden nemű rosszindulatú erők és ártó gondolatok szálljanak tőlem és családomtól messze!”

Ha mindennel végeztünk, a reggeli hajnal idején egy fa tövébe öntsük ki a vizet, ami már teljesen kihűlt a szétmállott papírral együtt. Fontos, hogy öntés közben újra mondjuk ki a kilenc, saját védelmünkre szolgáló gondolatot. Ezzel is megerősítjük a rituálét.

Most jön a mágia második része, ugyanis a rossz akarónk nevét egy száraz papírra is fel kell írnunk, amit viszont elégetünk. Egyszerre használjuk ebben a mágiában a víz és tűz tisztító és védelmező erejét. Miután a papír hamuvá lett, szórjuk szét egy útkereszteződésnél.

Végül menjünk haza és otthonunkban szórjunk szét sót, hintsünk a küszöbre, az ablakpárkányra kilenc napon át. Első este pedig mi magunk is tisztuljunk meg egy kád sós vízben, mely átmos és megvéd minket.

Sok sikert kívánok!


A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.

Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Horusz
Mellék:
 
Leila
Mellék:
 
Mara
Mellék:
 
Csillagőr
Mellék:
 
Erika
Mellék:
 
Theresa
Mellék: