Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás, Sorselemzés és életút

Milyen angyali feladatokat kell még beteljesítened novemberben? – Adnachiel megmondja!

Az angyalok folyamatosan körülöttünk vannak, figyelik lépteinket, és igyekeznek figyelmeztetni arra is, ha nem a megfelelő úton járunk, vagy vannak még beteljesítetlen feladataink. Ám minden hónapnak, minden hétnek, napnak és órának meg van a maga angyala, így november havának angyala nem más, mint Adnachiel.

A legendák szerint ez az angyal minden november havában született embert szemmel tart, és személyesen veszi őket szárnyai alá, ugyanakkor nem kivételezik velük annyira, hogy a zodiákus többi szülöttjéhez ne lenne néhány jó szava, üzenete.
 
Amit Adnachielről tudni kell
 
Bár nem az arkangyalok közé tartozik, de Adnachiel mégis egy hatalmas angyal, aki szorosan együttműködik az arkangyalokkal. Úgy tartják, hogy egy csodálatosan ragyogó lény, mely segíti az embereket abban, hogy meg tudják nyitni lelkük fényének ajtaját.  Ez a csodás angyal az optimizmus, a kaland, a függetlenség, az egyensúly, a harmónia és a béke tulajdonságait hordozza magában. Azok mellett, akik folyamatosan imádkoznak hozzá, és kérik a segítségét, ott lesz, és támogatást nyújt egész november hónapban. Segít továbbá a remények és az álmok valóra váltásában. Ő az úgynevezett „Függetlenség Angyala”, aki optimizmust hoz az életünkbe, és megtanítja nekünk, hogyan szélesíthetjük ki a látókörünket úgy, hogy az a személyes és szellemi fejlődésünket szolgálja.
 
Angyalai feladatok november havában
 
1. Segíts és támogass 

Segíts és támogass!

Adnachiel azt kéri tőled, hogy mindig értékeld az élet sokféleségét, és nyújts támogató kezet azoknak, akiknek valóban szükségük van rá. Tedd mindezt nyitott elmével és szerető szívvel, hiszen mindannyian Isten gyermekei vagyunk, és segítenünk kell egymást. Ez persze nem azt jelenti, hogy segíts mindenkinek, akinek csak lehet, és add oda az utolsódat, de azt igen, hogy az utadba kerülő elbotlót igenis segítsd fel. November havában tehát fokozottan érvényes az, segíts felebarátaidnak. De hatalmas segítség az is, ha befogadsz egy út szélén árválkodó kiscicát, megsimogatsz egy menhely rácsai mögött raboskodó árva kutyát, vagy éppen élelmet viszel a helyi hajléktalan szállóra. Ha mindezt megteszed, Adnachiel gondoskodik róla, hogy megtaláld a belső békédet.
 
2. Vedd a kezedbe az életedet! 
Mivel Adnachiel a függetlenség angyala, természetes, hogy arra inspirál, hogy szabad légy. November hónap fontos feladata, hogy vedd a kezedbe végre a saját életed feletti irányítást, légy a saját életed vezetője. Ne másoknak akarj megfelelni, hanem csak és kizárólag saját magadnak, és most az egyszer légy te a legfontosabb! Légy őszinte és igazságos, de ne csak saját magaddal, hanem másokkal is, és meglátod, az emberek tisztelni fognak a becsületességedért.
 
3. Merj nagyot álmodni! 
Adnachiel azt kéri tőled, hogy ne tedd alacsonyra a mércédet, igenis merj nagyot álmodni, legyenek hatalmas céljaid és álmaid! Ez az angyal folyamatosan szemmel tart, és ha hiszel benne, ha nem, olyan gyakorlati lépéseket sodor majd az utadba, hogy gyerekjáték lesz a megvalósítás. Elérkezett az ideje, hogy végre magaddal is törődj, a saját álmaiddal, vágyaiddal, és ezek nem lehetnek morzsák, hiszen ettől sokkal többet érdemelsz. Adnachiel támogat abban is, hogy legyőzd a belső gátjaidat, és kitöröld az elmédből az „én nem vagyok erre képes” elvet. Ennek megfelelően emelt fővel, céltudatosan haladhatsz tovább az utadon, egyenesen a céljaid felé.
 
4. Kérj és megadatik! 
November az év utolsó előtti hónapja, ilyenkor már erőteljesen fókuszálunk az Adventi és a karácsonyi előkészületekre. Ám jó, ha idén nemcsak arra fókuszálsz, hogy ki milyen ajándékot kap, kit mivel lepsz meg, és mi lesz a karácsonyi menü, hanem arra is, hogy TE milyen ajándékot kérsz az Univerzumtól. Legyen ez az ajándék valami csillogó, valami fényes és ragyogó, amit az elme el tud képzelni. Legyen ez az ajándék valami hatalmas, valami olyasmi, ami még nem volt. Mert ne feledd, ha kérsz, akkor megadatik, de ha nem kérsz semmit, akkor semmi lesz az osztályrészed. Bármi, amit kívánsz, az valóra válhat az év végére, ha tudatod az Univerzummal, hogy mi az, és Adnachiel mágikus hatalma valóban gyönyörűvé varázsolja az év végét.
 
5. Ha elbuktál, vállald fel! 
Az utolsó, de mégsem elhanyagolandó feladatod november hónapban az, hogy hívd Adnachielt, ha úgy érzed, nem a helyes úton vagy, vagy éppen letértél a neked szánt útról. Természetes, hogy az ember időnként hibázik, ez az élet velejárója. Ám légy képes arra, hogy felvállalod a hibáidat, és légy nyitott a változtatásra. Ha így teszel, biztos lehetsz benne, hogy Adnachiel felnyitja a szemedet, és megmutatja, melyik a te utad. De ne várd el ettől a csodálatos angyaltól, hogy harcoljon veled, mert azt soha nem fog.
 

A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.

Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Horusz
Mellék:
 
Leila
Mellék:
 
Csillagőr
Mellék:
 
Theresa
Mellék:
 
Zsóka
Mellék:
 
Miriam
Mellék: