Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás

Segíteni az embereken - Valéria

Ismerje meg Valéria jósnőt, aki széleskörű ezoterikus ismeretei révén sok embernek segített már problémája megoldásában. Főleg egészségügyi bajokat érez meg.

Hogyan kerültél kapcsolatba az ezoteriával?

Már gyerekkoromban tudtam hogy nálam valami másként müködik, mint más gyerekeknél. Mindig csak az idős emberek mellett szerettem lenni és hallgatni, mit mesélnek. Milyen faluban milyen boszorkány volt…

Hogyan és mióta kerültél kapcsolatba a jóslással?

14 évesen egy grófnó, aki Ungváron lakott és tudot jósolni, azt mondta nekem: életem második felében olyan dolgokkal fogok foglalkozni, amit el se tudok képzelni.

16 évesen jöttek a furcsa álmok. Ezekböl sokat megtudtam…Megtudtam hogy 2 fiam less, láttam is őket, tudtam, hogy fognak kinézni. És minden úgy is lett!

Beszéltek hozzám az álmok, sokat elmondtak, de kezdetben féltem tőlük. A következő időszak hosszú volt, én úgy hívom, tanulási korszak. 

Hiszel abban, hogy kellenek a tanulási folyamathoz hullámvölgyek? 

Hullámvölgyek? Igen, én hiszek bennük.

Az ember élete olyan, mint a spirál, egyszer fent, egyszer lent. Nekem egy angyal azt mondta, tiszteld a rosszat, mert abból tanulsz, abból leszel bölcsebb és okosabb. Ha nem lenne rossz, miből tudnánk, mi a jó?

Hogyan tudsz leginkább segíteni a hozzád fordulóknak?

A gyógyitás a reikivel kezdődött, melyet most már tanítok is. Kaptam más beavatásokat is szellemgyógyászatról, utaztatásról, angyalkommunikációról, és nemrég fejeztem be az asztrológiai tanulmányokat is. Ami szívem csücske: a Krion energia, ez egy mágneses energia. Nagyon sok embernek már segítettem vele.

Mesélj el egy-két kiugró esetet, amikor a jóslat segített az embereken!

A betegséget előre megérzem és látom. Sokan visszaigazoltak már orvos után. Látom az eljövendő lelkeket, amik készülnek a földre, azaz a kisbabákat.Volt olyan esetem, amikor mondtam a hölgynek, hogy terhes, de ő azt mondta, kizárt, hisz most volt orvosnál, és nem látott semmit. 5-7 nap múlva visszahívott, hogy igazam lett… Sokat segítek párkapcsolat, munka, egészség területén is. Azt vallom, ha elmúlik a félelem, pánik, akkor kezd megvalósulni a vágyad, célod.

Milyen indokokkal vagy problémákkal szokták általában felkeresni?

Sok embernél az önbizalmat kell emelni, mert félnek, nem hisznek magukban.

Ez sajnos gyerekkorból jön, ott történik valami, ami kihat az egész életedre. Ha felismerjük, lehet rajta segíteni. Volt egy hölgy 38 éves, se férj, se munka, se semmi, csak a szülei. Élte az ő életüket. Mert a szülei gyerekkorában azt mondták: nélkülünk semmit nem érsz.

Szeretem az embereket, szeretek nekik segíteni. Ez a hitvallásom.


A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.

Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Matt
Mellék:
 
Zsóka
Mellék:
 
Ivett
Mellék:
 
Berill
Mellék:
 
Kincső
Mellék:
 
Theresa
Mellék: