Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás

Szuggesztióval a sikerért

A szuggesztió alapvetően befolyásolást jelent. Pontosabban egy olyan folyamatot, amikor saját gondolatainkkal, akaratunkkal – szavak nélkül – befolyásolunk valakit valamilyen cselekedet végrehajtására. Ugyanez természetesen fordítva is lehetséges.

Befolyásolhatónak lenni nem feltétlenül számít mindig negatív tulajdonságnak, hiszen abban is segíthet bennünket, hogy másokat figyelve szüntelenül fejlődjünk. A szuggesztió képessége viszonylag jól felmérhető, és gyakorlással fejleszthető.

Egy egyszerű kísérlet

Ha kíváncsiak vagyunk rá, ismerősünk mennyire befolyásolható, illetve, hogy mekkora hatást vagyunk képesek gyakorolni rá, kérjük meg, hogy álljon nekünk háttal. Tenyerünket helyezzük közel a hátához, de ne érintsük meg. Közöljük vele, hogy hamarosan egy hátrafelé húzó erőt fog érezni ott, ahol a kezünket sejti. Ne féljen, nyugodtan dőljön hátra, mi elkapjuk. (Természetesen valóban képesnek kell lennünk rá, hogy elkapjuk.) Közben folyamatosan mondogassuk magunkban, hogy „hátra fog dőlni.” Ha kellően szuggesztívek vagyunk, és az ismerősünk is jól befolyásolható, a gyakorlat sikerülni fog. (Saját befolyásolhatóságunk is felmérhető ugyanezzel a módszerrel, csak meg kell kérnünk rá valakit, hogy álljon a hátunk mögé.)

Mire jó a szuggesztió?

A szuggesztiót nagyon sok területen felhasználhatjuk életünk során. Segítségével könnyebben elérhetjük céljainkat, eredményesebbek lehetünk a munkánkban vagy a párkapcsolatunkban. De a szuggesztió eszközével élnek például a reklámkészítők is, amikor valamely szükségletünkre apellálva felkínálják nekünk az adott termékeket. Számtalanszor előfordul, hogy mondjuk hetekig, hónapokig nem figyelünk fel egy reklámra, hiába látjuk nap mint nap a televízióban. Aztán egy nap valamiért úgy érezzük, „szükségünk” van a reklámozott termékre, eszünkbe ötlik a kisfilm, és máris hat ránk. Nem a hozzá hasonló, olcsóbb árfekvésű árut vásároljuk meg, hanem éppen azt, amit a tévében láttunk.

A fordított szuggesztió

Ha nem vagyunk kellően körültekintőek, könnyen visszájára fordulhat a ráhatás képessége. Ez nem jelent mást, mint, hogy a szuggesztió a negatív gondolatokkal is képes hatni. Ezért van, hogy az aggodalom, a kishitűség, a kételkedés akadályoz minket céljaink elérésében.

Akár a legkisebb bizonytalanság is eredményezheti azt, hogy vágyaink, terveink kudarcba fulladjanak. Amikor pl. azt mondjuk magunknak: „megpróbálom ezt vagy azt”, esélyt adtunk a sikertelenségnek is, hiszen megpróbáljuk, de nem biztos, hogy sikert érünk el. Ez a felfogás helytelen. Céljainkra mindig úgy kell tekintenünk, mint már beteljesült célokra, megvalósult álmokra!

Minél színesebben, képszerűbben, tényszerűbben képzeljük el, amit el szeretnénk érni, annál pontosabban fog valóra válni, amiről álmodunk. Fontos még, hogy az út során, mely a célunkhoz vezet, ne erőlködjünk, ne legyünk görcsösek! Minél lazábban, könnyedebben gondolunk álmunk tárgyára, annál biztosabban és gyorsabban fogjuk megvalósítani azt.


A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.

Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Leila
Mellék:
 
Stella
Mellék:
 
Ilano
Mellék:
 
Theresa
Mellék:
 
Oláh Mária
Mellék:
 
Abrilla
Mellék: