Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás

Tai Chi - torna, harcművészet vagy meditáció?!

A kínaiak hisznek egy mindent átható, láthatatlan de érzékelhető energia – a csí – létezésében. Kicsit olyan ez, mint a Star Wars-ban emlegetett erő. Mindenben jelen van, irányítható és rossz irányba is fordulhat.

Ha felmerülne bennünk, hogy ki kiről koppintott, nos George Lucas a 70-es években kezdte el írni a Csillagok Háborúját, a kínaiak viszont már több ezer éve a csí létezése alapján élnek. Hiszik, hogy a csí áramoltatásával nem csupán testüket, de lelküket is egészségesen, harmóniában tarthatják. (Sőt, bútoraikat és épületeiket is a csínek megfelelően rendezik el. Ez a Feng Shui.)

A csí ugyanúgy áramlik a testünkben, mint a vér. Ha ez az áramlás lelassul, megáll vagy megfordul, akkor van baj; ilyenkor leszünk betegek. Az elmélet szerint, ha csupán arra figyelünk, hogy ez a belső áramlás folytonos maradjon, már megelőzhetjük a betegségeket. Az áramlás fenntartásának legősibb módja a Tai Chi. (Többféleképpen is írják – a szerk.) Elég meggyőző látvány a kínai parkokban szinkronban mozgó nyugdíjasok tömege. Lassan forgatják a végtagjaikat, szinte hullámoznak. Közben 70, 80, 90 évesen olyan bonyolult és megerőltető mozdulatsorokat hajtanak végre, amelyeknek a puszta látványától is hévízi beutalóért állnának sorba a magyar nyugdíjasok.

A Tai Chi látványa becsapós, mert ugyan komikusnak ható lassított felvételnek tűnik, de tapasztalatból mondhatom, hogy 10 percnyi edzés után már mindenhol csorog az emberről az izzadtság, egy órányi edzéssel pedig biztosra vehetjük a másnapi izomlázat.

A Tai Chi harcművészet. Bár nehéz lehet elhinni a gyök-kettővel mozgó, ártalmatlannak tűnő figurákról, hogy képesek harcolni, de a Tai Chi mestereket a legkeményebbek között tartják számon. Hiszen nem csupán a testi erejükre támaszkodnak, de az univerzum láthatatlan erejét, a csí-t is uralják, és ha kell, fel is használhatják. Vannak felvételek olyan nagymesterekről, akik anélkül képesek arrébb lökni egy tanítványt, hogy hozzáérnének. Megállítják az ütést öt centivel a bemutatótárs teste előtt, aki mégis hátratántorodik, a pólóján pedig jól kivehetően megjelenik a mester tenyerének lenyomata. Ezt persze nem kell elhinnünk, kung-fu mese, mondhatjuk rá. Azt viszont nehéz nem észrevenni, hogy a Tai Chi gyakorlók mennyire kiegyensúlyozott, egészséges emberek még idős korukban is.

Mi a titok? Hogy a saját csí áramoltatásán felül, megtanultak energiát felvenni a környezetükből. Ez a csikung. Nem valami titkos technika, amit csak 20 év edzés után tanítanak. Az utcáról beesett kezdőknek is ez az első mozgás, amit el kell sajátítaniuk. (Vállszéles alapállásban, enyhén rogyasztott térdekkel, mellmagasságban a két kezünket kitárjuk oldalra, majd körívesen magunk elé húzzuk, azután a mellkasunk előtt találkozó kezeket visszahúzzuk egészen a szegycsontig. Olyan ez, mintha egy láthatatlan zsákot próbálnánk megölelni, és magunkhoz szorítani.)

A Tai Chi a víz folyásához hasonlatos. Hirtelen mozdulatok csak ritkán vannak benne, ugyanakkor nyugvópont sincs. Mindig minden testrész mozog. A térdek, a csípő, a karok, a vállak egyszerre mozdulnak, önállóan sosem. Ez tükrözi a Tai Chi taoista buddhista ideológiáját: az örökös változást. Vagy másként fogalmazva: hogy semmi sem állandó. A formagyakorlatok folytonos gyakorlása pedig a tökéletességre törekvést, testünk legapróbb mozdulatainak uralását tanítja.

Ez természetesen nem csak a testünket, de a jellemünket és a szellemünket is edzi. Amikor már nem kell a mozdulatok sorrendjére koncentrálnunk, mert az automatikussá vált, a tudatállapotunk megváltozik, és a Tai Chi testmozgásból átalakul meditációvá. Így pedig nem csupán az egészségünk megőrzéséhez kapunk egy eszközt a kezünkbe, de Istenhez is közelebb kerülhetünk.

KA


A nyugati filozófiáktól a keleti tanításokig, az univerzum törvényeitől a boszorkány rituálékig, a gyógyító kristályoktól a meditációig a spiritualitás számos irányzatot foglal magában. Mindegyik irányzatnak és eszköznek azonban egyetlen célja van: megtalálni a tisztánlátás, a jólét és a boldogság útját. Más szóval a lelki békét, a belső egyensúlyt.

Ahhoz, hogy a lélek megtalálja egyensúlyát az életben szükséges a szeretet és a boldogság. A spirituális útmutatás segítségével megtapasztalhatod, hogyan hozhat el életedbe a láthatón túli világ szeretetet és boldogságot, miként érhetsz el belső egyensúlyt az égi energiák által. Konzultálj egy spirituális tanácsadóval és éld meg saját lelki békédet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Abrilla
Mellék:
 
Theresa
Mellék:
 
Ivett
Mellék:
 
Miriam
Mellék:
 
Kincső
Mellék:
 
Afroditi
Mellék: