Ezúttal arra gondoltam, hogy tanácsot kérek a Bölcstől, arra vonatkozólag, hogy nekünk ezotériával foglalkozó embereknek, mi a követendő út ebben a válsággal terhelt időszakban.
Ezúttal arra gondoltam, hogy tanácsot kérek a Bölcstől, arra vonatkozólag, hogy nekünk, szakrális tudományokkal – ezotériával – foglalkozó embereknek, mi a követendő út ebben a válsággal terhelt időszakban. Úgy éreztem, az I-Ching is jobban feltárja saját képességeit és lehetőségeit, ha egy aktuális kérdésben kérem ki válaszát.
![](/img/cikkek/sztarhoroszkop/laar-andras-joslata-a-valsagrol/00006_3_7518d382-d84d-4222-ae4c-d2092487309b_280x123.jpg)
Ugyanakkor abban is hiszek, hogy nekünk, szellemi téren működő és kereső embereknek van lehetőségünk jobbítani Világunkon, kívül és belül egyaránt. Ha több ember gondol ugyanarra, és küldi szándékait egyfelé, a külvilág képei is hajlamosabbak abba a bizonyos irányba alakulni. Persze ebből az is következik, hogy már a mostani állapotokat is a közös Tudat hozta létre, tehát először is azt érdemes belül megvizsgálnunk, hogy mi magunk mivel járultunk hozzá – gondolatban, érzésben és akaratban – a jelenlegi helyzethez. Egy magányosan végzett szertartás keretén belül kérdeztem meg a Bölcset arról, hogy mit tanácsol nekünk, ezekben a gyors ütemben változó időkben.
Ha szeretné megtudni, mit jósolt az orákulum, Laár András, lapozza föl az Ezo élet magazin ötödik lapszámát.
Nem is hinnéd, hogy mennyi közös van benned és a hírességekben! Elég csak a csillagokra nézned, és máris megtudhatod, hogy ugyanolyan lelkes és intenzív személyiség vagy-e, mint Julia Roberts, vagy esetleg egy természeténél fogva intuitív és analitikus szűz, mint Beyoncé. Bármi is legyen a csillagjegyed, bőven akad olyan sztár, aki szintén ugyanannak a jegynek a szülöttje, mint te. A sztárhoroszkóp kiváló útmutatás lehet számodra is, és ha egy-egy konkrét problémára keresel megoldást, akkor sokat tanulhatsz a celebek történeteiből. Fedezd fel rejtett képességeidet és ismerd meg jobban magad a sztárhoroszkóp segítségével, hívd asztrológusainkat, vagy tudj meg még többet!
Mi az EZO.TV?
Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.
Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!