Svédként született, de mára már francia állampolgár a 86 éves színész. A nagy svéd rendező, Ingmar Bergman szereplőgárdájának egyik állandó tagja volt. Többek között olyan alkotásokban láthattuk, mint A hetedik pecsét (1957), A nap vége (1957) vagy a Szűzforrás (1960).
Max von Sydow gazdag családban látta meg a napvilágot 1929. április 10-én. Már gyermekkorában amatőr színtársulatot alapított, tehetsége így már korán világossá vált, ahogy lendületessége, érzékenysége és családcentrikussága is.
Többszörösen Kos
A Kos jegy szülötteként cselekedetei mindig temperamentumot, értelmet sugallnak. Ez azonban duplán igaz Max von Sydow-ra, mivel a Hold – sőt az Uránusz és a Merkúr – is e zodiákusban állt születésekor. Mivel szellemes és imád csevegni, bárhol a társaság középpontjává válik. Céljaiért bátran vállal kockázatot, sőt, imádja a kihívásokat, azonban a kitartás hiányzik belőle. Éppen ezért a valódi eredményeket csak egy erős társ mellett tudja elérni. Ettől függetlenül megállja a helyét bárhova is sodorja az élet, épp merészségének köszönhetően. Hihetetlenül önfejű ember, gyakran megbánt másokat, ha úgy érzi, hogy az útjában állnak. Elképzelései mellett mindig makacsul kitart: csak a saját észérveit hangoztatja, a másik mondandóját pedig sokszor nemhogy nem veszi figyelembe, de meg sem hallgatja. Pozitív hozadéka mindennek, hogy egyenes, nyílt lapokkal játszik. Szenvedélyessége párkapcsolataira is rányomta bélyegét: a hűséget sokáig nem ismerte, de amint találkozott azzal az emberrel, akiben megtalálta lelki társát, megváltozott a helyzet. Akaratos jellemét kiválóan ellensúlyozza a Rák jelenléte, melyben a Mars és a Plútó állt születésekor.
Féltékeny Rák
Kevesen tudják, Max von Sydow-ról, hogy első házasságát 22 évesen kötötte, viszonylag fiatalon, ahogy az a legtöbb Rák jegy által befolyásolt emberre jellemző. Élete során sok csalódás érte, főként emberi vonatkozású, mely érzékenységéből fakadóan egyáltalán nem meglepő. Számára az adott szó szent, és a dolgok csak fekete-fehér tények, az árnyalatokat nem ismeri, soha nem bocsát meg. Éppen ilyen végletes párkapcsolatában is, miközben nehezen állapodott meg a Kos befolyásának köszönhetően, a Rák hatására féltékeny jellemű ember vált belőle, olyan, aki a legkisebb kikacsintást sem volt képes megbocsátani párjának. Amikor viszont megérett már egy igazi párkapcsolatra, akkor hűséges társ, kiváló, sőt szinte mintaapa vált belőle (négy gyermeket nevelt fel).
Családcentrikus Bika
Harmadik domináns csillagjegye a Bika, mely melegséget, türelmet és kitartást kölcsönöz neki. Imádja a családját, az otthonát, minden csak ezek után következhet. Jó pár éve kijelentette már, nagyon jól érzi magát otthon, kertészkedés és családi programok közepette, melyektől csak egy igazán jó szerepért hajlandó elszakadni. Szerencsés lehet az, akit barátjául fogad, mellette ugyanis kiáll jóban-rosszban, ám ha valakire megharagszik, hajlamos felégetni minden kapcsolatot az illetővel.
Fotó: Profimédia
Nem is hinnéd, hogy mennyi közös van benned és a hírességekben! Elég csak a csillagokra nézned, és máris megtudhatod, hogy ugyanolyan lelkes és intenzív személyiség vagy-e, mint Julia Roberts, vagy esetleg egy természeténél fogva intuitív és analitikus szűz, mint Beyoncé. Bármi is legyen a csillagjegyed, bőven akad olyan sztár, aki szintén ugyanannak a jegynek a szülöttje, mint te. A sztárhoroszkóp kiváló útmutatás lehet számodra is, és ha egy-egy konkrét problémára keresel megoldást, akkor sokat tanulhatsz a celebek történeteiből. Fedezd fel rejtett képességeidet és ismerd meg jobban magad a sztárhoroszkóp segítségével, hívd asztrológusainkat, vagy tudj meg még többet!
Mi az EZO.TV?
Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.
Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!