Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Sztárhoroszkóp, Asztrológia és horoszkóp

Roger Moore - James Bond Mérlege

Az 1927. október 14-én született Sir Roger George Moore sokak szerint maga a megtestesült férfiszépség. Sőt, három domináns csillagjegye alapján ez nemcsak kívül, de belül is igaz az immár 84 éves, egykori James Bondra.

Nyílt Oroszlán

Aszcendensének, az Oroszlánnak szinte minden jellemzőjét magán viseli. Hiszen Moore is az a fajta jellem, akire ösztönösen odafigyelnek az emberek, amint belép egy ajtón. Köszönhető ez nyílt, bátor, mégis melegséget sugárzó tekintetének. Ráadásul bárkivel szívesen beszélgetésbe elegyedik, mindenkit végighallgat. Szeret viszont kalandozni magán- és üzletemberként egyaránt. Azonban a kalandozások közepette kissé naiv oldalát mutatja a világnak, pedig ő csak egy optimista, tiszta lélek. Imád játszani és szórakozni, ami magánéletében nem kevés bonyodalmat okozhat olykor a számára. Az a fajta ember ugyanis, aki hamar „lángra lobban”, és szerelméért mindent megtesz, azonban házastársáért már sokkal kevésbé hajlandó plusz energiákat mozgósítani.

Szabadszellem Ikrek

Következő domináns zodiákusa az Ikrek, amiben a Hold állt születésekor. Ez tette a színészt érdeklődővé, valamint lelkiekben fiatalos természetűvé. Oroszlán aszcendensével összhangban, erre a zodiákusra is igaz, hogy könnyedén köt ismeretségeteket. Az Ikrek valódi énjét azonban csak ritka alkalmakkor fedi fel a külvilág előtt. Miközben mások ügyes-bajos dolgait kielemzi, róla szinte alig valaki ismer meg mélyebb titkokat. Imád vitatkozni, de nem érzelmi, sokkal inkább intellektuális síkon száll harcba vitapartnereivel. Egyébként is mindent szeret kielemezni, elfilozofálgatni az élet dolgain, ám ha megoldandó problémákra bukkan, azt sokszor gyakorlatilag szinte teljesen képtelen megoldani. Ehelyett inkább továbbáll, vagy eltemeti magában a bajokat. Ritkán számíthatnak a környezetében élők együttérzésére, inkább világos, tényszerű meglátásokkal látja el őket. Moore tehát igazi szabadszellemként élte le eddigi életét, ahogyan az egy Ikrek Holdú, valamint Oroszlán aszcendensű embertől el is várható.

Későn érő Mérleg

Akárcsak az Oroszlánt, harmadik befolyásos csillagjegyét, Napjegyét, a Mérleget is rendkívül barátságosnak ismeri általában a külvilág. Akik viszont régóta a közelében vannak, tudják róla, hogy épp a barátai mellett nem mindig eléggé kitartóak az e jegyben születettek. A Mérleg számára igen fontos a kiegyensúlyozottság, ahogyan a párkapcsolat is, de jellemzően sokáig csak keresgél, és nehezen kötelezi el magát hosszú távon. Kapcsolatok, társ és társaság nélkül szinte képtelen létezni, de mindezt úgy teszi, hogy közben csak önmagával, illetve csak saját kényelmével hajlandó foglalkozni. Úgy tűnik azonban – ahogyan az a Mérlegeknél általában lenni szokott a legtöbb esetben –, hogy ősz korára Moore is megtalálta a számára megfelelő párt az életében.

Fotó: Profimédia


Nem is hinnéd, hogy mennyi közös van benned és a hírességekben! Elég csak a csillagokra nézned, és máris megtudhatod, hogy ugyanolyan lelkes és intenzív személyiség vagy-e, mint Julia Roberts, vagy esetleg egy természeténél fogva intuitív és analitikus szűz, mint Beyoncé. Bármi is legyen a csillagjegyed, bőven akad olyan sztár, aki szintén ugyanannak a jegynek a szülöttje, mint te. A sztárhoroszkóp kiváló útmutatás lehet számodra is, és ha egy-egy konkrét problémára keresel megoldást, akkor sokat tanulhatsz a celebek történeteiből. Fedezd fel rejtett képességeidet és ismerd meg jobban magad a sztárhoroszkóp segítségével, hívd asztrológusainkat, vagy tudj meg még többet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Horusz
Mellék:
 
Zsóka
Mellék:
 
Csillagőr
Mellék:
 
Perzsi
Mellék:
 
Ilano
Mellék:
 
Miriam
Mellék: