Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Sztárhoroszkóp

Tatár Csilla - Nem először él ezen a Földön

Tízévi szívós munka, lépésről lépésre való fejlődés után idén az év műsorvezetőjének választották. Tatár Csilla, a TV2 csinos műsorvezetője szereti és igényli az életében a rendet, ezért gyakran tart valós és jelképes külső-belső nagytakarítást, sajátos „önismereti tréningeket”. Kampányol a dohányzás ellen, egészségesen étkezik, rendszeresen sportol. Hiszi, nem először él a Földön, és szívesen lenne űrturista.

– A MegaMánia című műsorban találta meg önmagát. Utána úgy nyilatkozott, hogy a korábbi Tatár Csillára ma azt mondaná, a kishúga, akivel semmi közös tulajdonságuk nincsen, de nagyon szeretik egymást. Milyen volt a korábbi Tatár Csilla és milyen a mostani?

Látszólag nincs túl nagy különbség köztük. Akkor is magabiztosnak látszottam, miközben belül nem voltam az. Sokat vívódtam, úgy éreztem, a pályámat illetően egy helyben toporgok. Ma már tudom, nem toporgásból, megtorpanásokból állt az utam, egyszerűen az volt a karmám, hogy lépésről lépésre haladjak, fejlődjek. A mi szakmánkban sok fiatal tévhitbe ringatja magát. Tizennyolc évesen csöppentem bele a televíziózásba. Biztosan tudtam, hittem: reális az álmom, ez az én utam. Ám akkoriban azt gondoltam, egyszerűbb lesz végigjárnom a szamárlétrát. Azóta eltelt tíz év, amelynek soha egyetlen percét nem bántam meg. A nehézségekből, az esetleges hibáimból is rengeteget tanultam, – a megtett út hozadékait nem veheti el tőlem senki.

– Konkrétan mi változott a MegaMánia után?

Elmúlt a görcsös félelmem, hogy nem sikerül az álmom. A MegaMánia volt az első saját műsorom, előtte mindig csak helyettesítő voltam. A görcs elmúltával minden sokkal könnyedebben működött. A Mokka több hónapos élő bejelentkezései felvérteztek egyfajta szakmai rutinnal, az eltelt tíz évben megtanultam vágni, önállóan forgatni, videós újságíróként dolgozni, amitől magabiztosabb és természetesebb lettem. A saját műsor az önmagamhoz való hozzáállásomat változtatta meg: elhittem, hogy sikerülhet.

– Milyen gyerek volt?

Dacos kislány voltam, úgy éreztem, senki nem ért meg. Örök lázadó, aki feszegeti a határait és nagyon önálló szeretne lenni. Imádtam a társaságot, már önmagában ezért szerettem iskolába járni. Azóta is folyamatosan változom és ma is felfedezek magamon újabb változásokat, amelyek még engem is meglepnek.

– Nemrégiben kipróbálta a falmászást, korábban félt tőle, de legyőzte a félelmeit. Milyen még ismeretlen dolgot próbálna ki szívesen legközelebb?

Lényeges, hogy egy dohányzásellenes kampány keretében másztam falat. A kampány fontos üggyé vált számomra, ezért szívesen mondtam igent a felkérésre. Bevallom, tériszonyom van, a nemes cél, a dohányzásról való leszoktatás nélkül valószínűleg nem vállaltam volna a feladatot. Az egyszeri alkalom megerősített: a falmászás nem az én sportom. Viszont szívesen lennék űrturista, megnézném a Földet fölülről. Azt gondolom, ott végtelen nyugalom szállna meg, minden itteni problémám megszűnne, letenném a gondjaimat.

– Vonzódik a régi könyvekhez, újságokhoz, a századfordulós Budapestről gyűjt fotókat. Joshi Bharat szerint ez az érdeklődés onnan ered, hogy az előző életében XIX. századi arisztokrata nő volt, aki fiatalon halt meg, nem természetes halállal. Mit szól a kollégája állításához?

Izgalmas felvetés, elgondolkodtam rajta, de nem tulajdonítok neki túlzottan nagy jelentőséget. Már gyerekkoromban vonzottak a régi fotók, szerettem elővenni őket. Nagyítóval nézegettem a képeket, közben elképzeltem a régi korok embereinek életét. Már akkor történeteket gyártottam, ahogyan valójában most sem teszünk mást a kollégáimmal: sorsokat, különféle eseményeket mesélünk el, képekkel alátámasztva.

– Hisz az előző életeiben?

Igen, abban hiszek, hogy nem először élek ezen a Földön. Bizonyos jelekre, gondolatokra, megérzésekre figyelek, de nem vagyok megszállottja a témának. A férjem, Gönczi Gábor zenekarának egyik tagja, Dixi főállású asztrológus. Egyszer csinált nekem egy személyre szabott elemzést, előre vetített várható történéseket. Akkor ennek nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget, de miután sok minden „bejött” belőle, megállapítottam, mégis „van benne valami”.

– Joshi Bharat mennyiben segítette az ön spirituális szemléletét?

Joshival a Mokka adásszüneteiben szoktunk szót váltani, ám soha nem az ezotériáról, a megfoghatatlan, szellemi világról cserélünk eszmét. Mivel egy teljesen más, a miénktől eltérő világból, kultúrából jött, másképp lát dolgokat. Szeretek vele beszélgetni, mindig elgondolkodtat.

– Igaz, hogy ufókat látott tavaly augusztus 20-án?

Az egyik barátnőm nappalijában ültünk, onnan néztük a tűzijátékot. Láttunk egy hatalmas világító gömböt, valójában soha nem derült ki, mi lehetett. Egy vicces félmondattal ezt meséltem el a Mokkában Kárász Robinak, amiből utána nagyobb cikket kerekítettek a sajtóban.

– Babonás?

Alapvetően nem hiszek a babonákban. De érdekes, Thaiföldön egy szerzetes rákötött a csuklómra egy madzagból font karkötőt és megáldott. Eredeti szándékomtól eltérően nem vettem le, elhittem, hogy a karkötőnek ereje van és minden rossztól megvéd. Azóta sokkal több jó dolog történik velem. Vagy csak egyszerűen a pozitív gondolkodással vonzom be a jót?

– Sportol és egészségesen táplálkozik. Melyikre hogyan talált rá?

Egyikre sem kellett külön rátalálnom, eleve ilyen családba születtem; tulajdonképpen így szocializálódtam. Gyerekkoromban úsztam, vasárnaponként nem gyorsétterembe jártunk, anya mindig főzött, egészséges ételeket tett a család asztalára. A szüleim rendszeresen sportoltak, ahogyan mi is az öcsémmel, ez olyan természetes volt számunkra, mint a levegővétel vagy a fogmosás. A mozgás ma is lételemem, az életem szerves része. Futás és kardioedzés mindig szerepel a programomban, emellett úszom és speedfitneszre járok, hetente négy-öt alkalommal. Ami a táplálkozást illeti, az utóbbi időben szívesen vásárolok piacon. Korábban a bevásárlóközpontokban szereztem be az élelmiszereket, általában este tíz után. Egyszer egy forgatás alkalmával jutottam el egy piacra és valósággal beleszerettem. Az elmúlt egy évben bátrabban kísérletezem a konyhában, a főzés kapcsán sok sikerélmény ér, a férjem dicséri a főztömet.

– Hosszú évek óta házasságban él Gönczi Gáborral, a konkurens kereskedelmi csatorna egyik arcával. Többször felröppent a hír, hogy válságban van a kapcsolatuk, ami nem bizonyult igaznak. Mitől működik a kettősük?

Ha erre lenne tuti recept, kiadnám egy könyvben és meggazdagodnék belőle. Egy kapcsolatban sok dolognak kell jól működnie és elsősorban szeretni kell egymást. Persze ahhoz, hogy megtaláljuk a másik felünket, jókora adag szerencse is kell. Gáborral sok mindenben egymás ellentétei vagyunk – például ő rendkívül higgadt, én pörgősebb alkat vagyok –, ennek ellenére mégis szépen simult egymásba az életünk.

– Elmeséli, hogyan találkoztak? Netán televíziós ismeretség az önöké?

Az unokatestvérem esküvőjén találkoztunk először, abszolút civilként. Jól éreztük magunkat együtt, sokat beszélgettünk. Gábor két nap múlva felhívott és randevút kért, két hónap múlva pedig összeköltöztünk.

– Olvastam, hogy a második esküvőjükre készülnek, amikor majd felveszi a férje nevét. Miért fontos ez?

Az esküvőnk alkalmával nem vettem fel a férjem nevét, akkor nem tartottuk fontosnak. Ebben is változtam, ma már tudom, a „papírnak” összetartó ereje van. Beszéltünk arról, hogy egy évforduló vagy jeles dátum kapcsán szívesen megismételnénk a ceremóniát, akkortól fogva Gönczi-Tatár Csilla leszek. De ez csupán alaki formaság, hiszen érzelmileg most is rendkívül stabil a kapcsolatunk. Éppen ezért egyelőre konkrét dátum sincs, csak azt tudjuk, hogy egyszer majd tartunk egy ilyen ünnepet.

– Igaz, hogy internetfüggő? Reggelente szeret nyugodtan készülődni, ragaszkodik a kávéjához és az internetezéshez.

A mi szakmánkban ez szinte természetes. Ma már a napilapokat is az interneten olvasom és egyre több videoblogból tájékozódom. A legnagyobb közösségi oldalnak is tagja vagyok, aminek élvezem minden előnyét. Tudomásul kell venni: a közösségi oldalaknak és megosztásoknak súlyuk, hatalmuk van.

– Hogyan képzeljük el egy fertőtlenítőmániás nő lakását, környezetét?

Hatalmas rend és tisztaság van körülöttem, ez fontos számomra. Egyszer még az is előfordult, hogy az éjszakai adás után annyira pörögtem, hogy hazatérve hajnali négykor nekiálltam porszívózni. Nemcsak körülöttem, az életemben is igyekszem rendet tartani, előre megtervezni, mikor mit csinálok, szeretem okosan beosztani az időmet. Viccesen akár azt is mondhatnám, hogy már a születésem pillanatában száz évre való tervem volt!

– Hisz a sorsszerűségben?

Azt gondolom, alapvetően mi magunk irányítjuk a sorsunkat. Az egyik kedvenc filmem Peter Howitt A nő kétszer című alkotása, Gwyneth Paltrow főszereplésével. A történet két szálon fut, egyfajta „mi lett volna, ha…” játékot nézünk a vásznon: mi lett volna, ha a főhős eléri a metrót. Ennél a pontnál kettéválik a történet, a két idősík eseményeit párhuzamosan láthatjuk. A végkifejlet ugyanaz, csak másképp jut el odáig a főszereplő. Ilyen értelemben mégiscsak hiszek a sorsszerűségben, bár abban is biztos vagyok, hogy az út rajtunk múlik.

– Szokott egyszemélyes „önismereti tréningeket” tartani?

Szoktam befelé figyelni, de a külső visszajelzések is legalább ugyanannyira fontosak számomra. Igénylem, hogy a férjem és a legjobb barátnőim elmondják a véleményüket, és ne csak azt, amit jólesik hallanom. Szerencsés vagyok, mert a munkám során rengeteg emberrel találkozhatok, beszélgethetek, ismerhetem meg a sorsukat. Egy-egy műsorra, adásra való felkészülés során számos ismeretet szívhatok magamba. Mindez rendkívüli módon formálja a személyiségemet. De más is hozzátesz: egyre gyakrabban adok interjúkat, amelyek alkalmával magamról kell beszélnem, mélyen, őszintén, ahogyan most is. Ez is arra sarkall, hogy minél jobban megismerjem önmagamat és önazonos legyek.


Nem is hinnéd, hogy mennyi közös van benned és a hírességekben! Elég csak a csillagokra nézned, és máris megtudhatod, hogy ugyanolyan lelkes és intenzív személyiség vagy-e, mint Julia Roberts, vagy esetleg egy természeténél fogva intuitív és analitikus szűz, mint Beyoncé. Bármi is legyen a csillagjegyed, bőven akad olyan sztár, aki szintén ugyanannak a jegynek a szülöttje, mint te. A sztárhoroszkóp kiváló útmutatás lehet számodra is, és ha egy-egy konkrét problémára keresel megoldást, akkor sokat tanulhatsz a celebek történeteiből. Fedezd fel rejtett képességeidet és ismerd meg jobban magad a sztárhoroszkóp segítségével, hívd asztrológusainkat, vagy tudj meg még többet!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Theresa
Mellék:
 
Oláh Mária
Mellék:
 
Benedek
Mellék:
 
Horusz
Mellék:
 
Mara
Mellék:
 
Abrilla
Mellék: