Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
isten
Álomfejtés, Spiritualitás
Személyiségünk, egónk állandóan változik, fejlődik. Sohasem mondhatjuk, hogy kiteljesedett, hiszen életünk végéig érnek bennünket hatások, melyek formálnak bennünket. Nincs ez másként alvás közben sem.
Spiritualitás
Gondolkozott már azon, mit kérdezne Istentől, ha lehetősége nyílna rá? Miért ne tehetné fel a kérdéseit akár azonnal, ebben a percben? Hiszen, ha Ő valóban létezik, akkor mindenütt ott van, mindenről tud, rólunk és a kérdéseinkről is. De hogyan hallhatjuk meg a válaszát?
Spiritualitás
A világrendek szinte kivétel nélkül vertikálisan tagolják az univerzumot. Ebből a szempontból minden vallás egyforma, hiszen az összes feltételezi az alá-fölérendeltségi viszonyt az ember és a Teremtő, a Legfelsőbb hatalom között. Másrészt lényegében minden vallás ugyanarra tanít: az erkölcsös, azaz az Isten törvényei szerint való életre, illetve a világegyetem szabályainak betartására és betartatására.
Spiritualitás, Szellemidézés
Bár a többség ma már csupán a fantázia termékeinek tartja őket, a természetközeli népek még mindig evidenciaként tekintenek létezésükre. Ősi hitvilágukban a démonok gonosz lények, akik rendszeresen megszállják az embereket, és csúf dolgokra kényszerítik őket.
Spiritualitás
Az „angyalhit” gyakorlatilag egyidős az emberiséggel, vagy legalábbis az írott történelemmel. A hivatalos terminus szerint az angyalok Isten küldöttei, vagy a Teremtő feltétlenül engedelmeskedő szolgái. Isten akaratát, üzenetét közvetítik az embereknek – erre utal héber nevük, a malách is, amely hírnököt, követet jelent.
Other
Nem tudunk megváltozni. Ősidők óta bálványokat imádunk, és ez talán így is marad, míg világ a világ. Hatalmas épületeket, szobrokat emelünk, hirdetvén ezzel Isten dicsőségét.
Spiritualitás
Bármilyen hihetetlenül is hangzik, a voodoo, vagyis a vodun, annyit jelent: Isten, a lélek jelenléte. Haiti lakossága, a mai napig egyedül a voodoo vallást ismeri el és gyakorolja.
Other
A hieroglif írás annyit jelent, szent véset, de nevezik az Istenek szavának is. Talán nem véletlen, hogy a fáraók, akik fennen hirdették magukról, hogy ők az istenek földi helytartói, leszármazottai, ragaszkodtak ehhez az írásmódhoz.
Sztárhoroszkóp, Pénz és karrier
Ha egy érzelemvezérelt embernek gyereke születik, másról sem akar beszélni. Minden gondolata hozzá kanyarodik, mindent megvizsgál a kicsi szemszögéből is, egy ideig Ő az abszolút középpont.
 
Ajánlott tanácsadók
Mester jós
Andi
Kertelés nélkül megmondja az égiek üzenetét. Áldással született, meglátja az ... Bővebben
Telefonszám:
 
Mellék:
A hívás díja:
485 Ft/perc
 
 
Mester jós
Zsóka
Kivételes asztrológus gyerekekkel kapcsolatos ügyekben. Asztrológiával és szá... Bővebben
Telefonszám:
 
Mellék:
A hívás díja:
485 Ft/perc
 
 
Mester jós
Mara
Képességeit őseitől örökölte. Cigánykártyából és inga segítségével jósol, így... Bővebben
Telefonszám:
 
Mellék:
A hívás díja:
485 Ft/perc
 
 
Mester jós
Berill
Sorselemző, Tarot kártyával és a püthagoraszi számmisztikával dolgozik. Bővebben
Telefonszám:
 
Mellék:
A hívás díja:
485 Ft/perc