Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Tarot és kártyajóslás cikkek, Sorselemzés és életút, Spiritualitás

Tarot iskola – A Szerencsekerék – X.

Amikor az élet váratlan események elé állít minket, gyakran tesszük fel a kérdést: a véletlen műve vajon, vagy pedig a sors akarta, hogy így legyen? A Szerencsekerék vagy Sorskerék a Tarot tízedik lapja, melynek elsődleges üzenete: semmi sem tart örökké, egy ciklus véget ér, és egy új kezdődik el.

Figyeljük meg a kerék körvonalán látható latin betűket! Először is a ROTA szót alkotják, mely kereket vagy ciklust jelent. Másodszor kiolvasható belőlük a TORA szó: az isteni dolgok ismerete, ami jelenthet orákulumot, azaz jóslatot, vagy a küldöttet is, aki a rejtett tudást és az isteni célokat felfedi előttünk. Kirakhatjuk a betűkből még a TAO szót, vagyis az igazság tanítását: az utat, amely a megvilágosodáshoz vezet. Vagy éppígy a TAR szót is, vagyis Thoth nevének rövidítését, aki egyiptomi követ volt, ATOR nevét, amely a természet istenének, Hathornak a rövid neve. Végül pedig természetesen a TAROT szót is. A Tarot tehát orákulum és küldönc is, de az istenek és istennők követe is egyben, aki a tudást közvetíti nekünk. A héber betűk a szélén – Jód, He, Vav és He – Isten nevét rakják ki, akit Tetragramnak is hívunk. Utalás ez arra, hogy az erő, amely a kereket mozgásba hozza, és amely minket is a szerencse és a szerencsétlenség utjain keresztül vezet, felettünk áll, magasabb eredetű nálunk.

A kerék a ciklusok, a körforgás törvényét jelenti. Legfelül akkor vagyunk, amikor a legnagyobb szerencsében van részünk, ezt a süllyedés követi, s mikor legalul vagyunk, újra arra vágyunk, hogy legfelül legyünk. Állandó körforgás részesei vagyunk. Egyfelől mint egyénenk, másfelől pedig mint az állandóan változó univerzum részei. A gyermekkor után a felnőttkor jön, csakúgy, mint a nyár a tavasz után.

A kör közepén alkímiai elemek – a Merkúr, a Só és a Víz szimbólumai – találhatók, amelyek az ezoterikus célokat jelképezik. A Szerencsekerék nyolc ágának jelentése, hogy ami fent, az van lent, s ami lent, az fent van. A keréktől balra, a kígyó arra figyelmeztet, hogy nem árt kapaszkodnunk, hiszen az életünk, akár az óriáskerék a vidámparkban, könnyen a feje tetejére állhat. Jobb oldalt a sakálfejű Anubisz, az alvilági lelkek kísérője, a keréken látható Jód betűre tekint, ami azt jelenti, hogy Isten keze jelen van a világ legsötétebb zugaiban is. A négy arkangyal ugyancsak erről tanúskodik, akik a felhőkön ülve az örök tényeket és az elvitathatatlan igazságokat szimbolizálják. A Szerencsekerék tetején látható szfinx pedig a kérdező maga, aki az egész törékeny felépítményt uralja ugyanúgy, ahogyan az emberarcú szfinx is megszerezte az irányítást állati teste felett.

A Szerencsekerék tehát arra az ősi feszültségre figyelmeztet, amely a szabad akarat és a sors között áll fenn az emberi gondolkodás kezdeteitől fogva. Emlékeztet minket arra, hogy valamilyen választási lehetőségünk mindig van: ha megváltoztatni nem is vagyunk képesek a sors irányát, legalább saját reakcióinkat, az élet kihívásaira adott válaszainkat megválaszthatjuk tudatosan. A lap egy új kezdetet, életünk egy új fejezetét jósolja meg. Csak rajtunk áll, hogy ez jó lesz-e vagy rossz. Jelentheti továbbá a végső elhatározás idejét is, vagy pedig a történések befolyásolhatatlanságát.

Nagy szükségünk van a változásra! Elképzelhető, hogy az alászállás ideje jött el, hogy utána újra felemelkedhessünk. De az is lehetséges, hogy a múlttól kell elszakadnunk, hogy előbbre jussunk a jövőben.

Tarot iskola

A Tarot iskola sorozatunkban betekintést nyerhetsz a Tarot kártyavetés világába, megtanulhatod milyen jelentéssel bírnak az egyes kártyalapok. Első, bevezető cikkünket ittolvashatod el. Ebből kiderül, hogyan fogj neki a kártyavetéshez.


A misztikusok évszázadok óta gyakorolják a Tarot és kártyajóslást, hogy kommunikáljanak a szellemvilággal, hogy mélyreható betekintést nyerjenek a múltba és a jelenbe, hogy megjósolják a jövőt. A tarot jóslás célja, hogy kapcsolatba lépjen az univerzum energiáival, bepillantást nyerjen az égiek útmutatásába és a kártyajóslás révén hasznos válaszokat adjon egy komoly döntés meghozatalában, szerelmi és párkapcsolati kérdésekben, pénzügyi problémák megoldásában, és általános útmutatóul szolgáljon a jövőbeni jólétedhez.

Tapasztalt kártyajósaink eszköztárában a kártyajósláshoz használt minden pakli megtalálható: a Tarot, a Lenormand kártyák, a cigánykártya vagy az angyalkártya. A kártyajóslás az egyik legmagasabb szintű betekintést nyújtó jóseszköz.


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Zsóka
Mellék:
 
Leila
Mellék:
 
Nefer boszi
Mellék:
 
Abrilla
Mellék:
 
Oláh Mária
Mellék:
 
Ivett
Mellék: