Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Tarot és kártyajóslás cikkek, Sorselemzés és életút

Tarot iskola – A Végítélet – XX.

A Végítélet húszas számú tarot lapján Gábriel arkangyal, „Isten követe” kapja a főszerepet. Trombitáján keresztül jut el az emberekhez Isten hangja az utolsó figyelmeztető jelként, amely arra inti őket, hogy ébredjenek föl, és világosodjanak meg. Szimbolikus értelemben a kártya üzenete az „ahogy vetsz, úgy aratsz” elvének felel meg.

A Végítélet kártyáján gyakran egy személyt látunk, aki felkelti a holtakat. Tudatosulnia kell ugyanis bennünk annak, hogy a végén, amikor a Végítélet során Isten színe elé lépünk, mindenki felelni fog a tetteiért. A kártya tudtunkra adja, minden tettünknek, a döntéseknek, amiket életünkben meghozunk pozitív és negatív következménye is lehet: így learathatjuk a múlt gyümölcseit, vagy pedig nehéz leckéket kaphatunk bűneink miatt.

A végén mindenki az isteni törvények szerint, a cselekedetei alapján ítéltetik meg. Így ez a lap jutalmat és szenvedést is jelenthet attól függően, hogy milyen tetteket hajtottunk végre. Értékeljük magunkat és a cselekedeteinket őszintén! Nem mindig vagyunk a saját sorsunk urai, az életünket azonban mégis mi alakítjuk a döntéseink által, így a felelősséget is nekünk kell vállalnunk a tetteinkért.

A kártyán látható meztelen testek egyes magyarázatok szerint azok a szent halottak, akik a Végítélet alkalmával kiszállnak a sírjaikból, igazságért és büntetésért kiáltanak a velük szemben elkövetett bűnök miatt. Gábriel arkangyal őket, a világosság seregét vezeti, és a sötétség erői ellen száll harcba.

A Végítélet lapjának általános üzenete: eljött az ideje annak, hogy áttekintsük az életünket vagy egy adott helyzetet, és tisztázzuk, merre induljunk tovább, illetve hova szeretnénk eljutni. Lehetőség van újrakezdeni az életünket, de ha kiegyezünk a múlttal, akkor minden rosszat be kell ismernünk, békét kell kötnünk múltbéli énünkkel, és onnantól kezdve csak jó cselekedetekre szabad törekednünk. Ha úgy lépünk erre az új útra, hogy előtte már kibékültünk önmagunkkal és múltbeli cselekedeteinkkel, akkor utána sokkal boldogabb és tartalmasabb életet élhetünk. A Végítélet a Nagy Arkánum utolsó előtti lapja, itt nemcsak eddigi életünkről kell számot adnunk, hanem élet és halál, elmúlás és öröklét kérdéseire is választ kell találnunk.

Kapcsolódó írások:

Tarot Iskola – Bevezetés a tarot-ba

A Nagy Arkánum lapjai:

Bolond - 0

Mágus - I 

Főpapnő - II.

Uralkodónő - III.

Uralkodó - IV.

Főpap - V.

Szeretők - VI.

Diadalszekér - VII.

Erő - VIII.

A Remete – IX.

A Szerencsekerék – X.

Az Igazság – XI.

Akasztott ember - XII.

A Halál – XIII.

A Megfontoltság – XIV.

Az Ördög – XV.

A Torony – XVI.

A Csillag – XVII.

A Hold – XVIII.

A Nap – XIX.


A misztikusok évszázadok óta gyakorolják a Tarot és kártyajóslást, hogy kommunikáljanak a szellemvilággal, hogy mélyreható betekintést nyerjenek a múltba és a jelenbe, hogy megjósolják a jövőt. A tarot jóslás célja, hogy kapcsolatba lépjen az univerzum energiáival, bepillantást nyerjen az égiek útmutatásába és a kártyajóslás révén hasznos válaszokat adjon egy komoly döntés meghozatalában, szerelmi és párkapcsolati kérdésekben, pénzügyi problémák megoldásában, és általános útmutatóul szolgáljon a jövőbeni jólétedhez.

Tapasztalt kártyajósaink eszköztárában a kártyajósláshoz használt minden pakli megtalálható: a Tarot, a Lenormand kártyák, a cigánykártya vagy az angyalkártya. A kártyajóslás az egyik legmagasabb szintű betekintést nyújtó jóseszköz.


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Ajánlott tanácsadók
Mester jós
Evi
Kártya jóslással, ezotériával, valamint lelki tanácsadással foglalkozom. Bővebben
Telefonszám:
 
Mellék:
A hívás díja:
485 Ft/perc
 
 
Mester jós
Valéria
Tisztánlátó. Reikivel és Kryon energiával lelket gyógyít. Lenormand kártyával... Bővebben
Telefonszám:
 
Mellék:
A hívás díja:
485 Ft/perc
 
 
Mester jós
Ibolya
Asztrológus. Munkája célja, hogy a szabad akaratot is figyelembe véve segítse... Bővebben
Telefonszám:
 
Mellék:
A hívás díja:
485 Ft/perc
 
 
Mester jós
Merkaba
Crowley tarotból kártyavetés, asztrológia-karmaasztrológia, szimbólum terápia... Bővebben
Telefonszám:
 
Mellék:
A hívás díja:
485 Ft/perc