Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Tarot és kártyajóslás cikkek, Sorselemzés és életút, Spiritualitás

Tarot iskola – Az Erő – VIII.

Az Erő tanítómestere az élet maga, ezért a végtelen törvényeit kutatva eléri céljait az, aki az Erő útját járja. A végtelen jelét elfordítva egy nyolcast kapunk, amely az Erő száma.

Ezzel szemben az újabb ábrázolásokon egy nyugodt és komoly nő látható, aki egy síkságon állva az állatok királyát simogatja. A kép jelentése, hogy az élet vezetésének legelemibb eszköze a belső energia. A vadállat visszafogása a nemi vággyal, az emberi ösztönökkel és emóciókkal való küzdelmet jelképezi. Ez sok energiát követel, amire az is utal, hogy a jelenet fényes nappal játszódik. Az Erő a tudatalattival, a vággyal folytatott harchoz, akaratunk érvényesítéséhez kell. Két fontos jelentése van emellett a kártyának. Egyrészt az, hogy az Erő cselekedeteit a szenvedély, a szeretet és az intelligencia vezérli, nem a félelem. Erre utal a nő nyugodt és komoly arckifejezése, illetve ezt szimbolizálja a fehér ruha is. Másrészt az, hogy ha egyre inkább uraljuk az életünket, erőnket képesek vagyunk arra összpontosítani, amire kell. A nő fején virágkoszorú látható annak szimbólumaként, hogy viselője ereje teljében „virágzik”, hiszen kontrolálja érzéseit, vágyait, így képes legyőzni önmagát. Feje fölött a végtelen jele – a Mágus kártyájához hasonlóan – a végtelen lehetőségekre utal. Emellett az egyensúly és a belső harmónia szimbóluma is – a Nőé, aki arra vágyakozik, hogy egyensúlyba kerüljön önmagával.

Önuralmunk megőrzése belső erőt, határozottságot és bátorságot követel tőlünk. Ha van akaraterőnk és képesek vagyunk uralkodni magunkon, minden akadályt legyőzhetünk! Az Erő kártyája azt mutatja, hogy elég belső energiánk van, és igenis hinnünk kell abban, hogy el tudjuk érni a sikert. Több önbizalommal kell szemlélnünk saját képességeinket, és meg kell tanulnunk uralni és helyes irányba terelni érzelmeinket.

Bízzon önmagában, hiszen elég kitartása van ahhoz, hogy elérje céljait!

Kapcsolódó írások:

Tarot Iskola – Bevezetés a tarot-ba

A Nagy Arkánum lapjai:

Bolond - 0

Mágus - I 

Főpapnő - II.

Uralkodónő - III.

Uralkodó - IV.

Főpap - V.

Szeretők - VI.

Diadalszekér - VII.

A Remete – IX.

A Szerencsekerék – X.

Az Igazság – XI.

Akasztott ember - XII.

A Halál – XIII.

A Megfontoltság – XIV.

Az Ördög – XV.

A Torony – XVI.

A Csillag – XVII.

A Hold – XVIII.

A Nap – XIX.

Egyéb cikkek és információk tarot kártyjóslás témában: Tarot kártya (kartyajoslasok.hu)


A misztikusok évszázadok óta gyakorolják a Tarot és kártyajóslást, hogy kommunikáljanak a szellemvilággal, hogy mélyreható betekintést nyerjenek a múltba és a jelenbe, hogy megjósolják a jövőt. A tarot jóslás célja, hogy kapcsolatba lépjen az univerzum energiáival, bepillantást nyerjen az égiek útmutatásába és a kártyajóslás révén hasznos válaszokat adjon egy komoly döntés meghozatalában, szerelmi és párkapcsolati kérdésekben, pénzügyi problémák megoldásában, és általános útmutatóul szolgáljon a jövőbeni jólétedhez.

Tapasztalt kártyajósaink eszköztárában a kártyajósláshoz használt minden pakli megtalálható: a Tarot, a Lenormand kártyák, a cigánykártya vagy az angyalkártya. A kártyajóslás az egyik legmagasabb szintű betekintést nyújtó jóseszköz.


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Ajánlott tanácsadók
Mester jós
Ibolya
Asztrológus. Munkája célja, hogy a szabad akaratot is figyelembe véve segítse... Bővebben
Telefonszám:
 
Mellék:
A hívás díja:
485 Ft/perc
 
 
Mester jós
Horusz
Asztrológiával 1987 óta foglalkozom. Az emberi kapcsolatok sokszínűségét megh... Bővebben
Telefonszám:
 
Mellék:
A hívás díja:
485 Ft/perc
 
 
Mester jós
Erika
A láthatón túli világ rezgéseit közvetíti. Érzékeli a szellemvilágot, segít a... Bővebben
Telefonszám:
 
Mellék:
A hívás díja:
485 Ft/perc
 
 
Mester jós
Mara
Képességeit őseitől örökölte. Cigánykártyából és inga segítségével jósol, így... Bővebben
Telefonszám:
 
Mellék:
A hívás díja:
485 Ft/perc