Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Álomfejtés, Spiritualitás

Tudatos álom

„Az álmokat hagyjuk meg álmoknak. Még oly gyengédek, hogy kézzel nem lehet nyúlni hozzájuk.” (Krúdy Gyula)

Mindannyian voltunk már olyan helyzetben, hogy megkérdeztük magunktól: ébren vagyok vagy álmodom? Sokan sosem emlékeznek az álmaikra, mások ismerik az álomfelidézés módszereit. A gyakorlott álmodók között olyanok is akadnak, akik élnek a tudatos álmodás képességével, amelyben az alvó tisztában van azzal, hogy álmodik, mégis tökéletesen érzi az ízeket, illatokat, fájdalmakat, mintha a valóságban lenne. Ilyenkor az ember bármire képes, arra is, hogy beleavatkozzon az álomba. Ez a tudatos, éber, avagy tiszta álom sokaknál spontán működik, de annak is számtalan módja van, hogy szándékosan idézzük elő. 

Bármikor megtehetjük napközben, hogy olyan körülményeket keresünk, amelyek csak álmainkban bukkanhatnak elő. Ez a szokás később álmunkban is előjön, így a segítségével felismerhetünk olyan jeleket, amelyek az álmokra jellemzőek, előidézve a tudatos álmot. 

Valóságtesztek

Első körben tegyük fel a kérdést magunknak, hogy vajon álmodunk éppen vagy sem, majd vizsgáljuk meg a környezetünket és ellenőrizzük, hogy ténylegesen álmodunk-e vagy sem.

+ Tükör-teszt. Álljunk a tükör elé. Ha más a hajszínünk, frizuránk, idősebbek vagy fiatalabbak vagyunk a valóságosnál, netán olyan ruhában vagyunk, amilyenünk nincs is, nyilván álmodunk.

+ Józan ész-teszt. Keressünk magunk körül olyan dolgot, ami logikusan nem való oda, valami következetlenséget. Idegen lakásban vagyunk, olyan emberekkel, akik már nem élnek vagy messze élnek stb. Olyan tevékenységet végzünk, amit nem is tudunk, pl. zongorázunk vagy teniszezünk. Akkor álmodunk.

+ Anyagáthatolási teszt. Próbáljunk belenyúlni falba, üvegbe, valami szilárd anyagba. Ha sikerül, biztosan álmodunk…

+ Gravitációs teszt. Dobjunk fel valami könnyű, értéktelen dolgot. Ha nem esik le, álmodunk.

+ Olvasás-teszt. Olvassunk el valami szöveget, akár egy rövid feliratot, majd forduljunk el és olvassuk újra. Ha a betűk megváltoznak olvasás közben, álmodunk.

Repülési teszt. Tegyünk egy próbát, tudunk-e repülni. Ha nem, attól még álmodhatunk is, de ha igen, akkor biztosan álmodunk.

+ Villanykapcsoló-teszt: Kapcsolgassunk fel-le egy villanykapcsolót. Közben figyeljük meg, mikor kellene fel-, illetve lekapcsolva lennie. Ha nem (jól) működik, biztos álmodunk.

+ Memória-teszt. Realizáljuk magunkban, hogy éppen mivel foglalatosodunk. Kezdjünk visszafelé gondolkodni, s lassan haladva eljutni oda, hogy mit csináltunk ezelőtt, majd az előtt, és így tovább. Gondoljunk vissza olyan távolra időben, amíg csak bírunk. Közben lesz időnk felfigyelni olyan logikátlan ok-okozati összefüggésekre is, amiket korábban észre sem vettünk. 

Tudatos elalvás

A tudatos álom képességének erősítéséhez tartozik az is, hogy gyakoroljuk a tudatos elalvást. Ez a folyamat szinte törvényszerűen magával hozza az álmodást. A legjobb eredményre akkor számíthatunk, ha úgy tudunk lefeküdni este, hogy különösen jó napunk volt, valami olyan esemény történt velünk, ami nagyon boldoggá tett bennünket. Ilyenkor pozitívan gondolkodunk és nem kérdés, hogy lefekvés után is az örömteli események járnak majd a fejünkben... 

Ébrenléti tudatosítás

Ha napközben tudatosabban viselkedünk, könnyebb lesz álmunkban is tudatosnak lenni. Próbáljunk meg minden pillanatban jelen lenni az életünkben, mindig arra figyelve, amivel éppen foglalatoskodunk. Ne vezessünk úgy, hogy utólag nem tudjuk, merre jártunk vagy telefonáljunk úgy, hogy közben fogalmunk sincs, közben mit teszünk-veszünk éppen. Ha alkalmunk van rá, nézzük magunkat kívülről egy-egy helyzetben. Sokat tehetünk ennek fejlesztéséért, ha rendszeresen meditálunk, megteremtve a lehetőséget elménk teljes lecsendesítésére.

Olvassa tovább! A teljes cikket megtalálja az Ezo Élet Magazin áprilisi számában!


Míg a fizikai tested alszik, addig a belső éned nyugalmi állapotban van. Ilyenkor védekezési ösztöneid szunnyadnak, ezért nagyobb valószínűséggel tud befogadni álmodban minden olyan élményt, mely túllép a valóság vagy a logika határain.

Ezáltal az álmok ideális eszközzé válnak ahhoz, hogy üzenetet közvetítsenek feléd elhunyt szeretteidtől vagy magasabb önmagadtól. Mivel az álmaid egy korlátlan eszköztárat képeznek az üzenetek felfedésére, annak sincs határa, hogy mit fedezhetsz fel és oldhatsz meg önmagadban, különösképpen egy képzett álomfejtő segítségével, aki értelmezni tudja azokat számodra. Akár ismétlődő álmokról, rémálmokról legyen szó, vagy más olyan látomásszerű, akár jövendőmondó álomról, amiről nem tudod elterelni gondolataidat, érdemes lehet konzultálnod álomfejtő szakembereink egyikével, hogy a leggyorsabban megfejthesd belső éned üzenetét.


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Ivett
Mellék:
 
Csillagőr
Mellék:
 
Mia
Mellék:
 
Ilano
Mellék:
 
Afroditi
Mellék:
 
Horusz
Mellék: