Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Asztrológia és horoszkóp, Spiritualitás

November hava - Naptár

Mindannyian egy járművön utazunk, Föld bolygónak nevezzük. Még ha tágabb értelemben különbözőek is vagyunk, minden, ami velünk történik, kihat másokra, és minden, ami másokkal, kihat ránk.

November 1.csütörtök

Mindenszentek ünnepe van, ilyenkor halottainkra emlékezünk. Az ember számára a legszomorúbb tény annak a megértése, hogy ő maga is elmúlik egyszer. Ma az Ikrek jelben jár a Hold, kedvező fényszögekben, ez akár a helyváltozásnak is kedvez, hiszen sokan vannak, akik rokonaikat meglátogatják és együtt mennek ki a temetőbe. Egy dologra kell vigyázni: a Vénusz és az Uránusz szembenállása, valamint a Plútóval alkotott fényszöge, érzelmi disszonanciákat, váratlan lelki problémákat jelezhet. Legyünk türelmesek egymáshoz és igyekezzünk elfogadni másokat. Sokan vehetik ki szabadságukat, hiszen itt a péntekkel egy négynapos hétvégét lehet létrehozni. Akár közös kirándulások, kisebb utazások is betervezhetőek erre a hétvégére. 

November 2. péntek

A Hold továbbra is az Ikrek-jelben jár és a helyzet nagyjából hasonló a tegnapihoz azzal a különbséggel, hogy a Hold összeköti a Mars-Jupiter szembenállást és ez nagyobb óvatosságra int minket, akár a kapcsolataink, akár a közlekedés terén. Műtétre ez nem kedvező. 

November 3. szombat

A Vénusz továbbra is kedvezőtlen fényszögkapcsolatban áll az Uránusszal és a Plútóval és este még a Hold is csatlakozik ehhez, ennek megfelelően igyekezzünk az érzelmi életünkben legalább a nyugalmat megőrizni, bár a Hold a Rákban hangulati szempontból nagyon nehéz helyzetet szimbolizál. Egy nagy derékszög látható az égen, ami végletes és gyors érzelmi reakciókat jelent, nehéz következményekkel. Nos, ezeket kellene elkerülni. 

November 4. vasárnap

A mai nap már kicsit nyugodtabb, bár a Hold továbbra is a Rákban áll, az a kérdés, hogy inkább a sebeinket nyalogatjuk és a múltba révül tekintetünk vagy a vihar elmúltával kellemesen érezzük magunkat. 

November 5. hétfő

Egy új hét kezdődik, az égen viszonylag nyugodtabb a helyzet, ennek megfelelően, akár a munkánkban, akár az otthonunkban, akár a családi kapcsolatainkban, helyreállhat a rend és a béke, kisüthet a Nap. Még ha november van, akkor is. Orvosi beavatkozás, a nemi szervek tájékán, illetve a lábfej és a talp területén végezhető. 

November 6. kedd

A Hold ma már az Oroszlánban jár, ez az állatöv legoptimistább jele, így egy igazi termékeny, kreatív nap áll előttünk, nincs más dolgunk mint hinni önmagunkban. Este kellemes, szórakoztató programot tervezhetünk a kedvesünkkel vagy a barátainkkal. Műtétre a fej és a csípőtájék lehet kedvező.

November 7. szerda

A Merkúr ma megáll, legalábbis a Földről nézve, mostantól gátoltabbnak és nehezebbnek fogjuk érezni az ügyintézéseinket, egészen November végéig. Akkor indul el ugyanis újra. Délelőtt feszültebbek lehetünk és ugyanakkor fáradékonyak, utolsó negyed látható az égen, de délutánra már aktívabbnak és erősebbnek érezhetjük magunkat. A műtét ma nem igazán kedvező. 

November 8. csütörtök

Ma a Hold átmegy a Szűzbe, lehet hogy nehezebben ébredünk fel, mindenesetre nem lesz könnyű ma összeszedettnek lenni. Estefelé már ismét energikusabbnak érezhetjük magunkat. Legjobb, ha megpróbálunk ma a munkánkba temetkezni. Ez lehet akár munkahelyi, akár otthoni értelemben, a lényeg hogy tegyünk rendet magunk körül. 

November 9.péntek

Hasonló a helyzet a tegnapi naphoz, bár ma egy kicsit kedvezőbb állások vannak az égen, különös tekintettel a Vénuszra és a Jupiterre, így sokkal gördülékenyebbnek érezhetjük magunkat és könnyebben teljesülnek azok a dolgaink, amelyekbe belefogtunk. Orvosi beavatkozásra a mai nap kedvezőbb, mint a tegnapi volt, különösen a térd, illetve a nyaki területeken. 

November 10. szombat

A hétvége a kapcsolatok ápolása jegyében kellene hogy történjen, bár a szombat este erre kicsit kedvezőtlenebb. Mindkét nap érdemes kimozdulni a szabadba, hiszen a Hold a Mérlegben jár és ez jót tesz a szervezetünk meglevegőztetésének. A Hold kedvezőtlen állásai este inkább azt üzenik, hogy feküdjünk le korábban. 

November 11. vasárnap

Egy kellemes novemberi vasárnapra ébredünk, akár kapcsolatainkat ápoljuk, akár kimegyünk a szabadba, mindenképpen jó érzésekkel tölthetjük fel magunkat. Csak egyre figyeljünk oda: a szeretet csodákra képes, különösen akkor, ha magunkat is részesítjük ebben az érzésben. 

November 12. hétfő

Kedvező állásokkal indul a nap, így egy aktív, tevékeny napnak nézhetünk elébe. Azonban, a déli óráktól jobb inkább visszavonulni és nagyobb hangsúlyt helyezni, a lelki életünkre. Este, a Hold-Szaturnusz együttállása, a korai lefekvésnek kedvez. Orvosi beavatkozásra, a tüdő, a váll a, mellkas, valamint a lábszár területe lehet kedvező. 

November 13. kedd

Gondoltunk-e már arra, hogy lassan itt a karácsony. November közepéhez közeledünk és a Skorpió jelben járó Hold jó lehetőséget mutat arra, hogy terveket készítsünk, a karácsonyi ünnepkör lebonyolítására. Különös tekintettel a bensőséges jelzőre. Egészségügyi szempontból a gyomor, illetve a lábfej jöhetnek szóba. Ma este van Újhold, ami ötvöződik egy Merkúr-Neptunusz nehéz kapcsolattal és ez azt jelenti, hogy az elkövetkezendő holdhónapban sokkal több lehet a félreértés, elnézés és bizonytalanság érzése. 

November 14. szerda

A mai nap műtétre kedvezőtlen, a Merkúr visszahátrál a Skorpióba és a Neptunusszal alkotott fényszöge miatt legyünk nagyon körültekintőek, óvatosak, különösen a közlekedésben. Az se baj, ha kétszer meggondoljuk, mit mondunk másoknak. 

November 15. csütörtök

A Hold már a Nyilasban jár, a műtét még mindig nem ajánlott, de összességében egy optimistább, alkotóképesebb, energikusabb napnak nézünk elébe. Ma kedvezőbb helyet változtatni, mint az elmúlt napokban. Gondolok itt esetleges utazásra, akár távolabbi, külföldi célpont irányába is. Érdemes elgondolkozni azon, hogy körülbelül negyven nap van még karácsonyig és kinek hogy szeretnénk a szeretetünket kifejezni. Akár a mai nap is alkalmas meglepetések készítésére. 

November 16. péntek

A délelőtt még aktívan telik, a délután, kora este feszültebb légkörében érdemes korábban lefeküdni. Ez a hétvége munkásabbnak ígérkezik, mint az előző volt. Szervezzük meg a lehető legcéltudatosabban. Orvosi beavatkozásra, tíz óráig a szív és a fej területe, majd utána a nyak és a bélrendszer területe lehet kedvező. 

November 17. szombat

A Mars átlép ma a Bak jelébe, a Hold is egész nap ott tartózkodik, egy nagyon energikus, cselekvőképes nap áll előttünk, használjuk ki a lehető legjobban. 

November 18. vasárnap

Minden szempontból hasonló a tegnapi naphoz, bár a délután folyamán nyissunk egy kicsit a külvilág felé és szervezzünk közös programokat ismerőseinkkel, barátainkkal. 

November 19. hétfő

A Vízöntőben jár a Hold és ez kedvez baráti összejöveteleknek, a kapcsolataink ápolásának. Az orvosi beavatkozás kedvező lehet, a váll, a tüdő, a mellkas területén, valamint vese- és deréktájon. Ma egésznap könnyebb lesz ügyeket intézni. 

November 20. kedd

A tegnapihoz képest ma sokkal nehezebb bolygóállások vannak az égen, estefelé a Hold a Vízöntőből átmegy a Halakba és együtt áll majd a Neptunusszal. A félreértések elkerülése végett inkább feküdjünk le korábban. Mostantól a hét végéig a Neptunusz bolygó sok mindenben meghatározza az életünket, elsősorban a tévedések, félreértések terén. Ilyenkor a műtétek is veszélyeztetettebbek, hiszen az orvos is ember, ezért a héten, a továbbiakban a műtéteket jobb elkerülni.

November 21. szerda

Ma viszonylag kedvezőbb fényszögekben jár a Hold és ezt inkább délelőtt tapasztalhatjuk meg, de összességében továbbra is a Nap és a Neptunusz jellege nyomja rá bélyegét a napjainkra. Ma este lép át a Nap a Nyilasba. 

November 22. csütörtök

A Nap és a Neptun nehéz kapcsolata ma kulminál, vagyis kerüljük el a szerződések aláírását, ne vegyük komolyan az ígérgetéseket és mi is hajlamosabbak vagyunk teszetoszáskodni. Műtétre továbbra sem alkalmas. Ha lehetőségünk van rá a Vénusz és a Neptun kedvező kapcsolata által, hódolhatunk a művészeteknek, a kultúrának. 

November 23. péntek

A mai nap még kedvezőtlenebb, hiszen a Mars, a Hold és az Uránusz derékszögben állnak egymással. Legyünk nagyon óvatosak minden téren, különösen a közlekedés területén. Kerüljük el a vitákat, a hirtelen, meggondolatlan cselekedeteket. Nem biztos, hogy ma kell bebizonyítani, hogy feltétlenül nekünk van igazunk. Műtétre végképp kedvezőtlen. 

November 24. szombat

A helyzet továbbra sem könnyű, de a Hold már kedvezőbb fényszögkapcsolatokkal bír és ez valamit enyhít a nehézségeken. Továbbra is minden érvényes, amit huszonharmadikára ajánlottam.

November 25. vasárnap

Továbbra is hasonló az előző két naphoz, de délután folyamán lassan oldódik a helyzet. Legjobb, ha ezt a napot pihenéssel, lazítással töltjük el. 

November 26. hétfő

Egy munkás hétköznap a mai, amikor leginkább a szorgalmas munkavégzést gyakorolhatjuk. Pénzügyi téren váratlan eredményességgel találkozhatunk, érzelmi téren viszont nem kedvező sem a mai, sem a holnapi, sem a holnap utáni nap. Adódik ez a Vénusz, Szaturnusz együttállásból. Műtét leginkább a térd és a bélrendszer területén lehet kedvező. 

November 27. kedd

A Vénusz és a Szaturnusz ma hajnalban áll együtt, a Merkúr végre a Földről nézve végre elindul, így az ügyeink, a dolgaink meglódulnak az elkövetkező napokban, hetekben. Az érzelmi feszültség a közeledő telihold miatt tovább fokozódik. Műtétet továbbra is a térd területén érdemes végezni. 

November 28. szerda

A Hold ma már az Ikrekben jár és ma van telihold, úgyhogy egy feszült napnak nézünk elébe. A havazás sem kizárt. Műtétre a mai nap nem alkalmas. Érdemes ma korán lefeküdni. 

November 29. csütörtök

A mai nap végre fellélegezhetünk, végre egy kedvezőbb nap a nehéz konstellációk között. Hold-Jupiter együttállással indul a nap, viszonylag könnyen intézhetünk el sok mindent, akár kisebb utazásokba is belefoghatunk. Műtétre, a deréktáj, a vese és a lábszár területe kedvező. 

November 30. péntek

Bár a délelőtt viszonylag kellemesnek mondható, délután már érezni lehet azt a nagyon nehéz helyzetet, ami szombaton fog tetőzni. Nevezetesen a Hold, az Uránusz, a Plútó és a Mars bolygók kapcsán. Jobb ha ma felkészülünk a holnapi napra, hogy holnap inkább ki se mozduljunk és otthon is türtőztessük magunkat, elkerülve mindenféle békétlenséget. Műtéti szempontból hasonló a helyzet a tegnapi naphoz.


Az asztrológia évezredek óta az emberiség számos kultúrájának része, mely a divináció jelenlétét vélte felfedezni a bolygók és csillagok mozgásában. Az asztrológia és általa a horoszkópok azon az elgondoláson alapulnak, hogy a makrokozmoszban vagy az égi világban tükröződik a földi világ. Más szóval: „Ahogy fent, úgy lent.” A csillagok és a bolygók elhelyezkedése a születésed időpontjában befolyásolja a személyiségedet, hangulatodat, karmádat és a földi életed célját. Ha hiszel ebben a filozófiában, akkor valószínűleg észrevettél már valami különös hasonlóságot önmagad és más, ugyanazon csillagjegy szülöttei között.

Az önmagad megismerésében vagy az előtted álló események, lehetőségek megértéséhez, érdemes kérned egy asztrológiai elemzést, akik értékes betekintést tudnak nyújtani, hogy belső éned és személyiséged a csillagokban megírtak szerint tudjon kibontakozni.


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Horusz
Mellék:
 
Leila
Mellék:
 
Zsóka
Mellék:
 
Miriam
Mellék:
 
Andrea Morni
Mellék:
 
Izzi
Mellék: