Csakrák | EZO.TV
Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Szépség - Egészség, Spiritualitás

Csakrák

A „csakra” szanszkrit kifejezés, pontos fordításban „kereket” jelent, itt azonban természetesen nem egy kocsi kerekére kell gondolnunk, hanem az éteri test körül, annak felszínén keringő energiaörvényekre.

Ha azzal áll elénk valaki, hogy látja az auránkat, hajlamosak vagyunk bolondnak titulálni, netán ijedten odébb állni. Pedig amit nem látunk, még nem biztos, hogy nem is létezik, és más számára is láthatatlan. Hiszen például gondoljunk bele, milyen felfoghatatlan lett volna az egykori ember számára a telefon vagy más technikai vívmány, amit ma már rácsodálkozás nélkül, rutinszerűen használunk. Elképzelhető, hogy így lesz ez egyszer a pszichés képességekkel is – kivált, ha mind többen mélyednek el a témában, és gyakorolják a „másképp-látás” művészetét.

A testnek van lelke vagy a léleknek teste?

Amikor a „lélekről” beszélünk általánosságban, úgy használjuk a szót, mintha az ember pusztán test volna, amihez mellékesen tartozik valami láthatatlan és megfoghatatlan is, amit léleknek nevezünk. A valóság viszont épp az ellenkezője ennek. Az ember maga a lélek, amihez több test is tartozik: ezek közül a fizikai, látható test működik a legalacsonyabb szinten. A következő fokozat az, amely bár még fizikai összetevőkből áll, az emberi szem számára már láthatatlan. Ez az éteri test, amelynek felszínén az életerőt adó energiák áramlanak. Élnek közöttünk úgynevezett „tisztánlátók”, akik képesek látni ezt a testet körülvevő, halvány lilás, neonfényű ködszerűséget.

Az életerő áramlásának helyei

Csakrákkal nemcsak a spirituálisan nyitott emberek, hanem valamennyi ember rendelkezik, nélkülük ugyanis nem áramolhatna életerő, azaz csí a testbe, vagyis egész egyszerűen meghalnánk. A lelkileg kevésbé fejlett emberek csakrái azonban jóval kisebbek és lassabban mozognak. A csakrák tehát folyamatos mozgásban vannak, örvénylenek, közepük pedig nyitott, hogy az életerő szabadon áramolhasson rajtuk keresztül. Kinézetük leginkább egy mandalához hasonlít: kör alakúak, a fejlett emberek csakrái ragyogóak, fényük lüktet, akár a Napé.

Az éteri test felületén hétféle csakrát lehet megfigyelni. Minél alacsonyabban helyezkedik el egy csakra, annál kevésbé osztott. (Szeletekre, akár egy torta, vagy ahogy a küllők felosztják a kereket.) Megkülönböztetjük a gyökér- vagy alapcsakrát, lépcsakrát, köldökcsakrát, szívcsakrát, torok- vagy gégecsakrát, szemöldök- vagy homlokcsakrát és koronacskrát.

A csakrák nem mindig és minden ember számára láthatóak. Az az ember képes láthatóvá tenni csakráit, aki valamilyen szinten már működésbe hozta azokat. A fentebb említett csakrák közül a legnagyobb, legosztottabb és legerősebb fénnyel tündöklő a koronacsakra, mely a fej fölött jelenik meg. Valódi ragyogása és színe szavakkal leírhatatlan, de ókori, szenteket ábrázoló képeken gyakran láthatjuk, mint egyfajta kidudorodást a fejtetőn. Ez az ábrázolásmód azért lehetséges, mert a csakrák kezdetben mélyedésként, örvényként jelennek meg, azonban, ha tulajdonosuk megtanul bánni velük, már inkább kitüremkedésként érzékelhetők, tehát sokkal inkább energialeadásra, szétosztásra, mint befogadásra alkalmasak.


Az egészség és a szépség, a testi-lelki jólét azok közé a dolgok közé tartoznak, amelyeket mindannyian készpénznek veszünk mindaddig, amíg valami miatt azok veszélybe nem kerülnek. És még ilyenkor sem egyszerű felismerni a tényt, miszerint segítségre van szükségünk.

A lelki egyensúly megborulásával nem szabad viccelni! Tisztánlátó képességgel rendelkező jósaink útmutatásával felmérheted, hogy melyek azok a területek, amelyekre fokozottan ügyelned kell, illetve betekintést nyerhetsz azokba a tényezőkbe, amelyek hatással vannak egészségedre és jólétedre. Egy számodra megfelelő jós segítségével, újra elnyerheted a testi-lelki egyensúlyt!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Leila
Mellék:
 
Kincső
Mellék:
 
Liza
Mellék:
 
Oláh Mária
Mellék:
 
Abrilla
Mellék:
 
Zsóka
Mellék: