Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Tarot és kártyajóslás cikkek, Sorselemzés és életút

Tarot iskola – A Megfontoltság – XIV.

A kártyán egy angyal látható, aki két edényt tart a kezében és vizet tölt egyikből a másikba. A vízöntő szimbólumában az ésszerű és az ésszerűtlen egyensúlyba kerül.

A Megfontoltság a Tarot-utazás második szakaszának utolsó kártyája, az individuális keresés záró képe. A 14-es szám az egyensúlyé, ami a természet egyensúlyára is utal, például a holdfázisokra, melyek 14 napos ciklusokban váltakoznak. A Halál kártyája után a második szakasz végén reményteljes, nyugalmi állapotot jelez.

A megfontoltság, mértékletesség egyik szimbóluma Mihály arkangyal. Héber nevének jelentése: „aki olyan, mint Isten” vagy „Istenhez hasonló”, hiszen épp ő az az arkangyal, aki Isten trónja felett látható. Egyfajta közvetítő Isten és az emberek között.

A két edény a tudatunkat és a tudattalanunkat jelentik. Ha az egyik kehelyből a másikba öntjük a vizet, elérhetjük az egyensúlyt. Az angyal egy lábbal a földön, vagyis az anyagi világban tartózkodik, másik lábával pedig a vízben, azaz a lelki világban áll. A tó partjától egy kis ösvény vezet a hegyek felé, ami fölött sárgán ragyog a nap. Azt sugallja ez a kép, hogy ha útra kelünk a bölcs egyensúly felé, utunk felfelé visz, és egészen a Napig juthatunk.

A Megfontoltság az egyensúlyi állapotot szimbolizálja. Az ember egyensúlyra, mértéktartásra való törekvését jelképezi. Kiegyenlítődést és jó emberi kapcsolatokat is jelenthet, de szimbolizálhatja a harmónia utáni vágyat is. A belső konfliktusokat csak nyugodtan és békésen lehet megoldani, amihez sok empátiára és türelemre lesz szükségünk. A partnerkapcsolatban is kompromisszumokat kell kötnünk, és erősnek kell maradnunk.

Azt üzeni nekünk a lap, hogy a legjobb stratégia, ha a középutat választjuk. Megeshet, hogy kénytelenek leszünk kompromisszumot kötni a megélhetésünk vagy a lelki nyugalmunk érdekében. Kerüljük a szélsőségeket, csak ügyes taktikázás és ravaszság vezethet most sikerre! Ugyanakkor ez az állapot békés és nyugalmas életperiódust jelent, aminek negatív aspektusai a túlzott mérlegelés és óvatosság, amikor az ember nem ragadja meg az adódó lehetőségeket, és passzívvá válik.

Tarot iskola

A Tarot iskola sorozatunkban betekintést nyerhetsz a Tarot kártyavetés világába, megtanulhatod milyen jelentéssel bírnak az egyes kártyalapok. Első, bevezető cikkünket ittolvashatod el. Ebből kiderül, hogyan fogj neki a kártyavetéshez.


A misztikusok évszázadok óta gyakorolják a Tarot és kártyajóslást, hogy kommunikáljanak a szellemvilággal, hogy mélyreható betekintést nyerjenek a múltba és a jelenbe, hogy megjósolják a jövőt. A tarot jóslás célja, hogy kapcsolatba lépjen az univerzum energiáival, bepillantást nyerjen az égiek útmutatásába és a kártyajóslás révén hasznos válaszokat adjon egy komoly döntés meghozatalában, szerelmi és párkapcsolati kérdésekben, pénzügyi problémák megoldásában, és általános útmutatóul szolgáljon a jövőbeni jólétedhez.

Tapasztalt kártyajósaink eszköztárában a kártyajósláshoz használt minden pakli megtalálható: a Tarot, a Lenormand kártyák, a cigánykártya vagy az angyalkártya. A kártyajóslás az egyik legmagasabb szintű betekintést nyújtó jóseszköz.


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Oláh Mária
Mellék:
 
Leila
Mellék:
 
Theresa
Mellék:
 
DrHarmony
Mellék:
 
Kasszandra
Mellék:
 
Kovács Judit
Mellék: