Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
Alapdíjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Szépség - Egészség

Táplálkozzunk felelősségteljesen!

Van, aki a vegetáriánus és vegetárius étkezésre esküszik, van, aki jobban kedveli a húst másoknál, és olyan is akad, aki a búzaféléket részesíti előnyben. Vélhetően mégis azok vannak a legtöbben, akik fittyet hánynak az egészre, és bármit megesznek anélkül, hogy gondolnának a következményekre.

Az vagy, amit megeszel – tartja a mondás, ám embertársaink többségét ez egyáltalán nem foglakoztatja. Válogatás és különösebb odafigyelés nélkül veszik magukhoz az ételeket, nem törődve azzal, hogy létfontosságú szerveiket terhelhetik túl, vagy (hosszú távon) tehetik tönkre egy-egy szerencsétlenebb választásukkal. Hogy csak a két legnagyobb tábort említsük, sem a túlzásba vitt húsfogyasztás (érrendszeri és emésztési zavarok), sem a fanatikus vegetarianizmus (immunrendszeri diszfunkciók) nem vezet jóra. De szót kell ejteni a „koplalók” és a „túlevők” két szélsőséges táboráról is, melyek közös vonása, hogy egyáltalán nem ismernek mértéket.

Utóbbiak ugyan extrém példák, ám a magára (és étkezésére) odafigyelő is keveredhet a számára megszokottól eltérő fogyasztási szituációba. Például egy barát esküvői lagzijában, ahol szinte társadalmi elvárás, hogy degeszre tömjük, de legalábbis a sárga földig leigyuk magunkat. Vagy éppen egy céges buliban, ahol minden a munkáltató kontójára megy. Ezekben a helyzetekben a legtöbben elbukunk, és lelkiismeret-furdalás nélkül túlesszük magunkat. Egy kis odafigyeléssel azonban megkímélhetjük magunkat a későbbi problémáktól.

Sokat segíthet, ha észben tartjuk a következő remek analógiát. Természetes, hogy igyekszünk minél inkább vigyázni autónkra. Evidens, hogy a benzinmotoros gépkocsiba soha, semmilyen körülmények között nem öntenénk dízelmotorhoz való olajat. Még akkor sem, ha az utóbbit rendkívüli akcióban kiárusítják a szomszédos hipermarketben. Ha a pontos hatásmechanizmust nem is ismerjük, mégis tudni véljük, hogy a motor tönkremenne. A dízel kenőanyag a dízelmotorhoz való, a benziné pedig a benzinmotorhoz. Tudatos döntés a részünkről, hogy a megfelelő üzemanyagot tankoljuk a gépkocsinkba. A testünk is épp ilyen gépkocsi, ám mégis gondolkodás nélkül megtöltjük dízellel vagy benzinnel (azaz bármit mértéktelenül megeszünk, ami elénk kerül), mondjuk mert olcsóbb, vagy épp mert ez került épp a kezünk ügyébe.

A hatás – hosszútávon – rendkívül pusztító, ám jellemzően mégsem gondolkodunk. A szervezet nem tűri ezt az igénybevételt és rendszeresen jelzéseket küld. Ha figyelünk a jelekre, akkor jóvátehetjük a hibát, ám ha figyelmen kívül hagyjuk őket, akkor csak magunka betegítjük meg.

Pedig a dolog (a helyes táplálkozás) egyszerű. A számtalan étkezési- és/vagy életviteli iskola rengeteg választást kínál, habitusunknak és ízlésünknek megfelelően bármelyikhez csatlakozhatunk. Egy vezérelvet azonban mindig tartsunk szem előtt: a felkínált módszerben a táplálkozás (s ezáltal a vitamin-, illetve a folyadék- és ásványianyag-bevitel is) legyen tudatos és kiegyensúlyozott.


Az egészség és a szépség, a testi-lelki jólét azok közé a dolgok közé tartoznak, amelyeket mindannyian készpénznek veszünk mindaddig, amíg valami miatt azok veszélybe nem kerülnek. És még ilyenkor sem egyszerű felismerni a tényt, miszerint segítségre van szükségünk.

A lelki egyensúly megborulásával nem szabad viccelni! Tisztánlátó képességgel rendelkező jósaink útmutatásával felmérheted, hogy melyek azok a területek, amelyekre fokozottan ügyelned kell, illetve betekintést nyerhetsz azokba a tényezőkbe, amelyek hatással vannak egészségedre és jólétedre. Egy számodra megfelelő jós segítségével, újra elnyerheted a testi-lelki egyensúlyt!


Mi az EZO.TV?

Az EZO.TV az egyik legmegbízhatóbb jós-tanácsadás illetve jóslást nyújtó internetes közösség. Több mint 10 éves fennállása óta az EZO.TV már 4 milliónál is több jóslást, rituálét és megannyi tanácsadást bonyolított le telefonon. Sokaknak segített megtalálni az utat, megadni mindazokat a válaszokat, melyek jobbá tették az életüket. Amit kínálunk, az sokkal több, mint jövendőmondás, mi segítünk megtalálni az életutad, a boldogságod! A megnyugvás, a sikeres élet, a boldogság csak egy telefonhívásnyira van tőled.

Több mint 100 jós, tisztánlátó, asztrológus és álomfejtő közül választhatsz, és biztos lehetsz benne, hogy a legjobb jósokkal fogsz kapcsolatba kerülni. Hívd megbízható és elhivatott jósaink egyikét még ma! Minden beszélgetés bizalmas, a legbiztonságosabb formában beszélhetsz a problémáidról, anélkül, hogy az illetéktelen fülekbe jutna. Bizalmas és biztonságos, egyenes válaszok valódi jósoktól, 100% elégedettség!

 
Magyarország vezető tanácsadói válaszolnak a nap 24 órájában
06 90 60 27 27
A hívás díja: 485 Ft/perc
Leila
Mellék:
 
Mara
Mellék:
 
Ivett
Mellék:
 
Csillagőr
Mellék:
 
Abrilla
Mellék:
 
Theresa
Mellék: