Hívja jósainkat most! 06 90 60 27 27
A hívás díja: 990 Ft/perc
 
Akciós bankkártyás fizetés 06 1 225 4141
normál díjas szám
 
 
Ügyfélszolgálat Telemedia Holding Kft. Info: 06 1 877 2509
Spiritualitás
Spiritualitás
…no nem Európát, de legalábbis a házunk táját. Hatásvadász cím is lehetne, ha legalább egyszer életünkben nem találkoztunk volna olyan eseménnyel/eseményekkel, amely(ek)re nem leltünk magyarázatot. Legalábbis a fizika órán tanultak alapján…
Spiritualitás
Mondják, hogy a remény hal meg utoljára, ebből pedig egyenesen következik, hogy Gábriel angyallal mindannyian napi kapcsolatban állunk – legfeljebb nem tudunk róla. Ő az, aki közvetlenül Isten üzenetét közvetíti felénk, amikor tehát őt halljuk, Istent halljuk.
Spiritualitás
Sok ember, hiába nagykorú, egyáltalán nem él felnőtt módján. Vannak, akik kényszerből függnek mások „rabláncán”, de akadnak olyanok is, akik önként vállalják, vagy észre sem veszik a nagyfokú függést. Márpedig az égiek azt szeretnék, hogy személyiségünk kiteljesedjen, és ehhez segítséget is nyújtanak nekünk, ha megkérjük őket.
Mindannyian egy járművön utazunk, Föld bolygónak nevezzük. Még ha tágabb értelemben különbözőek is vagyunk minden, ami velünk történik kihat másokra, és minden ami másokkal, kihat ránk
Spiritualitás
Sorozatunkban azok közül a jelképek közül szemezgetünk, amelyek végigkísérték az emberiség történelmét. E szimbólumok jelentése együtt alakult, formálódott a különféle népek és kultúrák életével. A Nap mellett az egyik legkedveltebb jelkép a spirál.
Spiritualitás
A kivándorlás, az emigráció elterjedt társadalmi jelenség napjainkban. De hogyan hat ránk spirituálisan és energetikailag a környezetváltozás?
Spiritualitás
Az éjszakai állatokat régtől fogva a sötét, titkos gondolatok őrzőinek tekintik. Ragadozó, gyilkolásra született, ráadásul ritkán látható, így rejtélyes állat a bagoly.
Szellemidézés, Spiritualitás
Sok szülő egyszerűen csak megijed, de olyan is akad, akinek feléled a kíváncsisága az ezotéria iránt, amikor észreveszi, hogy gyermeke egy másik dimenzió lényeivel kommunikál. Csupán legyintsünk egyet a gyermeki fantáziára fogva az egészet, vagy valóban van a látomásoknak reális alapja?
Szépség - Egészség, Spiritualitás
Szinte mindannyian betegek vagyunk, a szónak nem a fizikai, hanem a lelki értelmében. Ha egy lélek nem újonnan születik, hanem reinkarnálódik, azaz több élete volt már, biztosan magával hoz olyan feldolgozatlan problémákat, amelyek akadályozzák új élete fejlődésében.
 
Ajánlott tanácsadók
Mester jós
Perzsi
Áldott kérdezőm, már a cigány kártya misztikus üzeneteit is közvetíteni tudom... Bővebben
Regisztráltaknak
 
10 perc 200 Ft
 
 
HÍVJON MOST
 
990 Ft/perc
 
 
Mellék
Mester jós
Theresa
Életvezetési tanácsadó, asztrológus, parapszichológus és kártyajós. Párkapcso... Bővebben
Regisztráltaknak
 
10 perc 200 Ft
 
 
HÍVJON MOST
 
990 Ft/perc
 
 
Mellék