Mottó: Mindannyian egy járművön utazunk, Föld bolygónak nevezzük. Még ha tágabb értelemben különbözőek is vagyunk, minden, ami velünk történik, kihat másokra és minden, ami másokkal, kihat ránk.

Sokáig sorolhatnánk, mennyi mindennel foglalkozik Kandász Andrea – vagy ahogyan barátai nevezik, Kandi –, de hagyjuk inkább ezt meg neki, hisz már az első kérdés hallatán csakúgy dől belőle a szó.

Egyetlen szülőnek sem kell mondani, hogy a gyermeke különleges. Vannak azonban olyan kicsik (és kicsit nagyobbak), akik valóban erősen eltérnek az átlagtól. Képességeik miatt a többiek fölé emelkednek, az oktatási intézmények mégis hajlamosak „nehezen kezelhetőnek” nyilvánítani őket. Ők az indigógyerekek…

Dr. Masaru Emoto neve nem ismeretlen azok előtt, akik a Földre és annak legfőbb éltető elemére, a vízre élő organizmusként és az univerzum tudatos és szerves alkotóelemeként néznek.

Nem hittem a kártyában, mégis működik. Nem hittem a testemnek, pedig félreérthetetlen jeleket adott. Nem hittem a barátaimnak, nem hittem én senkinek.

A szó tükörfordításban áramlatot jelent, de az eredeti angol szó jelentése mégis jobban kifejezi a jelenséget: tér és időérzékünket elveszítve feledkezünk bele egy tevékenységbe (ez bármi lehet: olvasás, festés, biciklizés stb.), amely tevékenység ezáltal az öröm- és boldogságérzet forrása vagy éppen maga a boldogság.

"Vajon mi a titka?" Gyakran tesszük fel ezt a kérdést – kimondva vagy kimondatlanul –, ha azt látjuk, hogy egyesek milyen könnyedén, boldogan, sikeresen élik az életüket. De vajon létezik-e titok, és ha igen, hogyan kerülhetünk a birtokába?

Elég időt töltünk-e saját testünkkel foglalatoskodva? Mennyi időt fordítunk "belső" folyamataink megismerésére, elménk működésére, energiáink "felismerésére"? Ha úgy érezzük, hogy nem eleget, akkor az egyik legvonzóbb megoldás a Tai Chi.

Egy-egy jól sikerült családi képbe vagy természetfotóba alaposan bele tud rondítani, amikor az elkészült képen fényes foltként optikai hiba jelenik meg. De vajon mindig csupán képhiba ez?